RG 19: Alexander Zverev ismét negyeddöntős
A fiatal német néhány napja még Genfben szenvedett ki egy 250-es tornagyőzelmet, most pedig Fabio Fognini legyőzésével megismételte tavalyi párizsi szereplését.
Korántsem könnyű a helyzete Alexander Zverevnek (5.). A fiatal német teniszező a legelőkelőbb feltörekedni vágyó kortársai közül, s ugyan Masters-tornákon és a tavalyi ATP Finalson is bajnok tudott lenni, az igazán mérvadó versenyeken, vagyis a Grand Slam-eken továbbra is adós a nagy eredményekkel, emiatt folyamatos elvárások kereszttüzében ég. Az elmúlt hónapokban azonban azokon a tornákon sem ment neki a játék, ahol eddig igen. A 22 éves teniszezőn így a nyomás természetesen csak nagyobb lett, amit idei első sikerével, közvetlen a Garros előtt Genfben sem csökkentett, mert erre játékának minőségével nem szolgált rá.

Nyolc év után juthatott volna újra Garros-negyeddöntőbe az olasz.
Kép forrása: twitter.com/ATP_tour
Sok jóra nem számítottak tehát tőle Párizsban sem, a kételkedők pedig a John Millman és a Dusan Lajovic elleni mérkőzésekkel is érvelhettek, hiszen ezeken Sascha úgy bonyolódott bele ötszettes csatákba, hogy megnyerte az első két játszmákat. Ilyen előzmények közepette találkozhatott az olaszok finom kezű nehéz tüzérével, Fabio Fogninivel (9.). A rapszódia megtestesítője karrierje legnagyobb sikerével melegített be a Roland Garrosra, miután megnyerte a salakszezon első nagy felkészítő versenyét, a Monte Carlói mestertornát, ahol többek között Rafael Nadalt is legyőzte.

Zverev kezd magára találni?
Kép forrása: twitter.com/letfirstserve
Ottani skalpjai között volt akkor Zverev is, így a távoli és a közelmúlt is az ő sikerét vetíthette volna elő. Egymás elleni negyedik ütközetük ennek tükrében kezdődött, pontosabb játékának köszönhetően 36 perc alatt jutott szett-előnyhöz. Fognini azonban most sem menekült meg önmaga átkától. A következő két játszma alatt mindössze négy játékot tudott megnyerni, a fiatal német pedig kiegyensúlyozottabb játékával 80 perc alatt megfordította a találkozó állását. A folytatás már a szoros küzdelemről szólt, két-két hárított break-labdát követően pedig rövidítés döntött a negyedik szett sorsáról. Itt egyetlen egy pontot nyert meg az aktuális fogadó, ez a pillanat azonban a játszma és a mérkőzés sorsát is eldöntötte, hiszen Zverev harcolta ki ezt a különbséget a tie-breakben. Zsinórban a második évben is eljutott a legjobb nyolcig Párizsban, ezt öt perc híján három óra alatt harcolta ki.
Végeredmény: A. Zverev (5.) – F. Fognini 3/6 6/2 6/2 7/6(5)
Nem vár könnyű folytatás Saschára, hiszen Novak Djokovic (1.) lesz majd az ellenfele. A világelső a Jan-Lennard Struff elleni nyolcaddöntő után ismét egy német teniszezővel fog találkozni.
A hétfői játéknapból már csak egy férfi egyes mérkőzés van hátra, Juan Martin Del Potro (8.) és Karen Khachanov (10.) között a Suzanne Lenglen-pályán. E sorok íródásának pillanatában harcolta ki a fiatal orosz a dupla-szettelőnyt (7/5 6/3).
A borítókép forrása: twitter.com/rolandgarros