RG 19: Djokovic könnyen legyőzte Struffot

Novak Djokovic bejutott a Roland Garros negyeddöntőjébe. A szerb teniszező nagyon magabiztosan diadalmaskodott a német Jan-Lennard Struff ellen. 

Novak Djokovic nagyon könnyedén menetelve érkezett a Jan-Lennard Struff elleni találkozóra, hiszen az idei Roland Garros során még nem veszített játszmát. A szerb remek játéka mellett a német dolgát az sem könnyítette meg, hogy igen hosszú mérkőzést vívott a nyolcaddöntőbe jutásért.

Ehhez képest Jan-Lennard Struff nagyon bátran és agresszívan kezdte a találkozót. Nem látszott rajta, hogy túltisztelné ellenfelét és tenyereseivel rendre leküldte a pályáról a világelsőt. Ez a lendület azonban nem tartott túl sokáig, Djokovic pedig az első olyan lehetőségre amiért ő maga is igen sokat tett, lecsapott. Az első szett volt a mérkőzés izgalmasabb része, innentől kezdve egyrészt Struff már rendre többet hibázott, másrészt a világelső adogatásai mögött semmiféle esélyt nem adott a németnek. A második és a harmadik szett forgatókönyve rokonlélekre talált egymással. Djokovic villámgyorsan elhúzott mind a két felvonásban 4-0-ra,  onnantól elég volt számára a saját adogatásokra koncentrálni. Novak Djokovic nem csúsztatta meg túlságosan a Philipp Chatrier mai programját, sima három szettben, 1 óra 36 perc játékot követően búcsúztatta Jan-Lennard Struffot. A szerb zsinórban 10. alkalommal is kvalifikálta magát a Roland Garroson legalább a negyeddöntőig.

Djokovic szettveszteség nélkül jutott a negyeddöntőbe
Kép forrása: atptour.com

Novak Djokovicékkal egy időben befejeződött a tegnap sötétedés miatt félbeszakadt Kei Nishikori-Benoit Paire találkozó is. A mai napra Nishikori fordult 2-1-es szettelőnnyel, azonban a francia a mérkőzésen belül második Tiebreakjét is megnyerte, ismét 10-8 arányban. Nagyon úgy nézett ki a döntő szett elején, hogy Paire bejuthat pályafutása első Grand Slam negyeddöntőjébe, azonban hiába adogathatott is a mérkőzésért, Nishikori 3-5 után zsinórban megnyert 4 játékkal továbbjutott. A japán egy majdnem 4 órás meccsen továbbjutott és játszik holnap Rafael Nadallal.

A nyolcaddöntők eredményei: 

Novak Djokovic ( 1 )-Jan-Lennard Struff 6/3 6/2 6/2

Kei Nishikori ( 7 )-Benoit Paire 6/2 6/7(8) 6/2 6/7(8) 7/5

Kiemelt kép forrása: bbc.co.uk