RG 19: Thiem – Djokovic: Nadal a mérkőzés nyertese?

2019. június 8.
by cort

Az osztrák Dominic Thiem lesz a címvédő Rafael Nadal ellenfele a Roland Garros vasárnapi fináléjában.

Kezdjük a tegnapi nappal. Az első játszmáról nehéz bármi pozitívat is mondani. A szél nagyon rányomta a bélyegét a játékra, kevés értékelhető labdamenet volt, és a mérkőzés korai szakasza leginkább arról szólt, hogy melyik játékos tud hamarabb hozzászokni a szélsőséges körülményekhez. Ez némi meglepetésre a negyedik helyen kiemelt osztráknak sikerült jobban. Jobban jöttek az adogatások, kevesebbet hibázott, ezzel szemben a világelső csak vergődött a pályán. Két gyors break, és szűk fél óra alatt 6-2-vel az osztráké lett az első szett.

A folytatásban Djokovic kezdett magára találni, kevesebb hibával teniszezett, és a játszma elején két break lehetőséget is hárítani tudott. 3-3 után az egyre összeszedettebb szerb sorozatban három játékot nyerve, 38 perc alatt 6-3-mal egalizálta a szettek állását.

A harmadik felvonásban sem enyhült a szél, a két játékosnak továbbra sem csak egymással kellett megküzdenie. Thiem egy korai breakkel 3-1-es vezetésre tett szert, ekkor azonban jött az eső, és félbeszakították a mérkőzést, majd bő fél órával később bejelentették, hogy az összecsapást már csak szombaton folytatják. És ekkor mindenfelől megindultak a fals információk. Sajnos ebben élenjáró volt a tornát közvetítő sportcsatorna is. “Djokovic fogta magát, és elhagyta a pályát, majd a vezetőbíró ezután függesztette fel a meccset”, “Djokovic már elhagyta a stadiont, mielőtt hivatalosan is bejelentették volna, hogy a mérkőzést nem folytatják”. Azóta kiderült, hogy egyik hír sem volt igaz, és bár nem tudni, hogy a színfalak mögött a szerb mennyit lobbizott azért, hogy aznap már ne kelljen teniszeznie, a folytatás szombatra lett tolva. Hogy a szervezők jó döntést hoztak, azt mindenki döntse el maga, mindenesetre később a körülmények alkalmasak lettek volna 1-1,5 óra teniszezésre (a szervezők védelmére legyen mondva, hogy minden előrejelzés ennek az ellenkezőjét mondta).

A mai folytatásban sokat változott a játék képe. Djokovic nagyon okosan teniszezett, megvolt az ellenszere Thiem játékára, és a szél is kevésbé zavarta, ami némileg mérséklődött a tegnapi naphoz képest. A szerb gyorsan visszavette a breaket az ekkor sokat hibázó osztrák ellen, de 6-5-nél így is neki voltak nehéz percei, és a negyedik szettlabdát már nem tudta hárítani, Thiem egy maratoni játék után behúzta a szettet.

A negyedik felvonásban a szerb világelső játszott fölényben, háromszor is breakelőnybe került, és 6-5-nél a széllel szemben kiszerválta a szettet. Bő három óra játék után jöhetett a döntő szett, ez pedig a címvédő Rafael Nadalnak kedvezett a leginkább.

Az ötödik játszma ismét Thiem vezetést hozott, de 4-1-nél ismét jött az eső. A bő egy órás szünetet követően a szokásos forgatókönyvet láttuk: a szerb visszajött a break hátrányból, de ezúttal csak egy játék idejére. Thiem breakelt, és a mérkőzésért adogathatott. Djokovic ekkor még két mérkőzéslabdát hárítani tudott, és visszakapaszkodott 5-5, de 6-5 után nem tudta hozbi a szerváját, ezzel pedig az osztrák jutott a fináléba. 2018 után tehát ismét Thiem – Nadal a Roland Garros döntőjében.

Kiemelt kép forrása: twitter.com/rolandgarros