Mi lehet az esélye Dominic Thiemnek a döntőben?
Thiem két napos, x-szer félbeszakított meccsen múlta felül a világelső Novak Djokovicot, és zsinórban másodszorra jutott be a Garros döntőjébe. Na de mi lehet az esélye Nadal ellen?
Semmi. De lássuk azért, hátha találunk valamit.
Bűn rossz sorsolás, mely során Del Potrot azért sikerült elkerülni, botladozás az első héten, sajtóbotrány Serena Williams-szel, több napos, többször félbeszakított mérkőzés, kevesebb mint egy nap pihenő a döntő előtt. Nem mondhatjuk, hogy Dominic Thiem a legsimább két hetén van túl.
Tavaly könnyebb ágon, jóval simábban jutott be a döntőbe, és akkor sem volt igazából esélye első szett 4-4 után. Na de kinek van sansza bármikor Nadal ellen egy Garros döntőben?
Thiemnek megvan a játéka ahhoz, hogy megverje Nadalt bármilyen salakpályán – kivéve a Garrost. 2016 óta minden évben megverte a hispánt (2016 – Buenos Aires, 2017 – Róma, 2018 – Madrid, 2019 – Barcelona) a Garroson azonban 3 meccsen játszmát sem tudott szerezni, és igazán szoros szettet sem produkált.

Thiemnek a Garroson kívül szinte már minden salakpályán sikerült legyőznie Nadalt, Párizsban azonban még nem volt reális esélye erre
Kép forrása: rolandgarros.com
Amikor Thiem berobbant a legjobbak közé, sokkal több kockázattal játszott, ennek megfelelően rengeteg hiba is társult a nyerői mellé. Az idei évben Nicolas Massu ténykedésének is hála, Thiem jóval passzívabb lett, sokat tartja a labdát, és okosabban támad. A tavalyi évhez képest rengeteget fejlődött a hálónál, és ejtésekből is számos pontot szerez minden meccsen.
Nadal ellen salakon azonban nem lehet passzívnak lenni. Volt szerencsém élőben látni Thiem minden egyes Nadal elleni győzelmét, ezek során az osztrák mindig magán kívül, maximálisan támadóan teniszezett. Nyilatkozott is erről korábban, hogy néhány vereség kapcsán rájöttek, hogy kénytelen a komfortzónáján kívül játszani, és lenyomni Nadalt a pályáról, különben nincs esélye. Amikor viszont nagy a tét, pl. a tavalyi döntőben, ezt egyáltalán nem sikerült megvalósítani, mivel görcsös kézzel nem is lehet.
Emiatt én úgy gondolom, hogy elsősorban Thiem fején múlik, hogy lesz-e egyáltalán meccs. Ha elengedi a kezét, ahogy Barcelonában tette, és üti a súlyos fonák kereszteket…akkor még mindig ott a salakkirály, aki ha maxon játszik, nincsenek kérdések.
A problémák:
- A döntő terhét 2018-ban nagyon rosszul kezelte Thiem, frusztrált volt, sokat rontott.
- Egyik legnagyobb fegyvere, a pörgetett adogatás előny oldalról kifelé, a spanyol tenyeresére érkezik.
- A szerdai eső miatt Thiem csütörtökön, pénteken és szombaton is játszott, ráadásul több alkalommal kellett újra melegítenie. Ezzel szemben Nadal kedden és pénteken 6 játszmában túlesett a meccsein.
- A Djokovic ellen sokat alkalmazott fonák nyesések lassúak, Nadal ki tud farolni rá, és tenyeressel irányítani ezekből a labdákból.
Ami Thiem számára jó lehet:
- A döntő terhét 2018-ban nagyon rosszul kezelte Thiem, frusztrált volt, sokat rontott. Vagyis már megvan a rutinja ebben is, tudja mire számíthat.
- Egyik legnagyobb fegyvere, a pörgetett adogatás előny oldalról kifelé, a spanyol tenyeresére érkezik. Ezt észben kellene tartani, és inkább telilapos szervákkal próbálkozni elsőre.
- A szerdai eső miatt Thiem csütörtökön, pénteken és szombaton is játszott, ráadásul több alkalommal kellett újra melegítenie. Ezzel szemben Nadal kedden és pénteken 6 játszmában túlesett a meccsein. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy fizikai problémái lesznek az osztráknak, viszont mentális kimerültséget annál inkább érezhet.
- Nyesések helyett pörgetetten kell ütni minden fonákot, amit lehetséges, nagy kockázattal.
És ha megvan minden, és hoz egy jó teljesítményt, még akkor is simán kikaphat háromban. És abban sem lesz szégyellni való, mert folyamatosan edz, fejlődik, és már most a karrierje legjobb szezonját hozta. Idén megverte Federert keménypályán és salakon, Nadalt salakon, Djokovicot salakon, behúzta IW-t és Barcelonát, ismét döntőt játszik a Garroson. Ez a Garros győzelem csak idő kérdése.
Ever tried. Ever failed. No matter. Try again. Fail again. Fail better.
Kiemelt kép forrása: www.ubitennis.net