Stuttgartban és Hertogenboschban is azonnal búcsúzott az első kiemelt

Stuttgart és Hertogenbosch sem kedvezett a legmagasabban kiemelt játékosoknak. Stuttgartban Medvedev tegnapi búcsúja után, Zverev és Kachanov számára ért véget a verseny, Hertogenboschban Tsitsipas nem élte túl az első meccsét. 

Alexander Zverev egy nem túl sikeres salakszezon után Stuttgartban kívánt javítani. Érdekes első mérkőzésre készülhetett, hiszen Dustin Brownnál tudtuk, hogy ezen a borításon tud meglepetéseket okozni. Brown játéka rendkívül látványos és a tőle megszokott ütéseknek, majd egy Zverev kettős hibának köszönhetően hamar megszerezte a break előnyt. Ennyi erre a szettre elég volt az idősebb németnek, hiszen a tavalyi világbajnok a gyors szerva-röpte játékkal nem tudott sokat kezdeni. A második szettben már Zverev egyre jobban kezdte megérezni Brown játékát, a játszma kezdetétől break előnyben volt. Zverev 5-3-nál adogathatott az egyenlítésért, azonban hirtelen átadta a kezdeményezést ellenfelének. Brown megérdemelten Tiebrakra mentette a szettet, ahol viszont egy fokkal Zverev játszott összeszedettebben, végig vezetve a rövidítésben kiharcolta a döntő szettet. A harmadik játszmában az első break lehetőségek 3-3-nál az első kiemeltnek akadtak, Brown viszont remek röptékkel megtartotta az adogatását. Ez megadta a kellő lendületet Brownnak, aki a saját break labdáját értékesítette, majd könnyen lezárta a mérkőzést. Brown tehát a két Nadal elleni füves pályás győzelem ( 2014 Halle, 2015 Wimbledon ) újabb nagy skalpot tudhat magáénak, és játszik majd a kanadai Felix-Auger Aliasimme-el.

Brown legyőzte az Zverevet Stuttgartban
Kép forrása: atptour.com

Nem ez volt ez az egyetlen óriási meglepetés a mai napon, sőt inkább csak a bravúrokról szólt a csütörtök. Karen Khachanov sem tudott túl sikeresen átállni a füves borításra. A Roland Garroson negyeddöntőig jutó oroszt az olasz Matteo Berrettini győzte le meglepően simán. A stuttgarti verseny a francia Gael Monfils számára is befejeződött. A torna ötödik kiemeltjét az amerikai Denis Kudla búcsúztatta döntő szettben.

A második forduló eredményei: 

Dustin Brown-Alexander Zverev ( 1 ) 6/4 6/7(4) 6/3

Felix Auger-Aliassime ( 7 )-Gilles Simon 7/5 6/4

Denis Kudla-Gael Monfils ( 5 ) 7/5 6/7(3) 7/6(3)

Matteo Berrettini-Karen Khachanov ( 2 ) 6/4 6/2

 

Az már egészen biztos, hogy Hertogenboscht sem az első kiemelt fogja megnyerni. Stefanos Tsitsipas idei első füves pályás mérkőzését a chilei Nicolas Jarry ellen játszotta. A görög kissé mereven kezdte a találkozót, és erre ráfizetett. Jarry remekül adogatott a breaket követően és nem igazán adott esélyt Tsitsipasnak, hogy visszajöjjön. A második  szettet Jarry kezdte egy fokkal passzívabban, több hibával és ugyanúgy, ahogy az első kiemeltnek az első szettben, a chileinek sem volt visszaút miután elvesztette az adogatását. A döntő játszmában Tsitsipas előtt adódott lehetőség breakre, azonban Jarry ekkor találta meg a legjobb adogatásait. Amit a görög nem tudott kihasználni, azt Jarry kíméletlenül megtette. Tsitsipas a meccslabdáknál mostanában nincs barátságban a vonalakkal, hiszen egy igen pontos return csapódott erre a pálya ezen részére. Jarry 2 óra 2 perc játékot követően ejtette ki Tsitsipast.

Tsitsipasnak sem sikerült túlságosan jól első idei füves pályás meccse
Kép forrása: eurosport.co.uk

A mai nap Tsitsipas mellett sem a legmagasabb kiemelteké volt. Fernando Verdasco ugyanis hiába nyerte meg 6/1-re az első szettet, a következő két selső kizettet követően csomagolhatott az Adrian Mannarino elleni meccs után. A második fordulóban a francián kívül továbbjutott az ötödik kiemelt David Goffin és a hetedik kiemelt Christian Garin is.

A második forduló eredményei: 

Nicolas Jarry-Stefanos Tsitsipas ( 1 ) 6/4 3/6 6/3

David Goffin ( 5 )-Pierre-Hugues Herbert 6/3 7/5

Adrian Mannarino-Fernando Verdasco ( 4 ) 1/6 6/3 6/4

Christian Garin ( 7 )-Robin Haase 7/5 7/5

Kiemelt kép forrása: eurosport.co.uk