ATP Queens Club: Rutin kontra fiatalság 2:0

A Queens Clubban megrendezett ATP 500-as versenyen holnap bajnokot avatnak. A “jó az öreg a háznál” mondás nem túlzás, hiszen Gilles Simon és Feliciano Lopez játssza a finálét. 

Pedig ez nem úgy indult, hogy a fiataloké a világ itt Londonban. Daniil Medvedev volt az első próbálkozó arra, hogy a minden hájjal megkent Gilles Simon döntőbe jutását megakadályozza. Minden erőfeszítése azonban csak egy öldöklően kőkemény szett megnyeréséhez volt elegendő, hiszen ismerjük néha mennyire nehéz Simon ellen áttörni a falat. A francia játékos remekül összpontosított a játszma végjátékaiban és 2 óra 39 perc játékot követően döntőbe jutott. Simon, aki nem éppen egy füves pályás specialista, ezúttal egy fokkal előrébb lépett a 2017-es elődöntős vereségnél. Azt, hogy ez számára mekkora eredmény ezen a borításon, mi sem bizonyítja jobban, hogy 22. ATP tornadöntője ellenére, most játszik először füvön finálét.

Simon pályafutása első füves pályás döntőjét játssza holnap
Kép forrása: supersport.com

A második elődöntőben Felix-Auger Aliassime az oroszhoz hasonlóan az első szettet rövidítésben nyerte meg, azonban az elképesztően rutinos Feliciano Lopez elbánt vele. A forgatókönyv nagyon hasonlított az előző mérkőzésre, mivel a Auger-Aliassime a második és harmadik szettben hét játékot tudott megnyerni. Ez azért nem teljesen meglepő, hiszen a spanyol igazi füves pályás specialista, 2017-es itteni tornagyőzelme mellett kétszer nyert Eastbournben. A kanadai ifjonc tulajdonképpen nem játszott rosszul a mai meccsen, saját magára szabott büntetése csupán annyi volt, hogy a második szett elején és a harmadik szett közepén elvesztette az adogatását. Lopez zsinórban harmadik döntő szettes mérkőzését nyerte meg szetthátrányból fordítva. A balkezes spanyol másodszor nyerhet Queens Clubban.

Lopez másodszor lehet Queens Club bajnoka
Kép forrása: eurosport.co.uk

Az elődöntők eredményei: 

Feliciano Lopez-Felix-Auger Aliassime ( 8 ) 6/7(3) 6/3 6/4

Gilles Simon-Daniil Medvedev ( 4 ) 6/7(4) 6/4 6/3

Kiemelt kép forrása: coastreporter.net