Halle-luja, tanúja voltam Federer történelmi sikerének!
Mindenkinek, aki a tenisz megszállottja, Roger Federert látnia kell, ez olyan alapvető törvény, mint ahogy a muszlimoknak életükben egyszer el kell menniük Mekkába, látni a Kába Kövét. Az egyik utolsó lehetőség erre idén adódott, ezért elzarándokoltam Halléba (ahol egyébként nem is volt sok muszlim), hogy lerójam igen kellemes kötelességem.
Nem indult egyszerűen. Roger majdnem kiesett Tsonga ellen, majd pénteken, indulásunk időpontjában Bautista-Agut ellen is kiélezett meccsbe keveredett. Még az is felmerült, hogy ha kiesik, el sem megyünk. Utazzunk 1300 km-t, hogy lássunk egy Herbert-Teveszar meccset? Végül úgy döntöttünk, elindulunk, és út közben lázasan néztük a score-t. Az istenek végül megkönyörültek rajtunk, folytathattuk utunkat, Federer nagy nehezen behúzta a döntő szettet.
A szervezés precíz, igazi németes, de hát akkor lepődtem volna meg, ha nem az. Már a parkolóba táblák és rendezők navigáltak minket, hogy optimálisan legyenek feltöltve a parkolóhelyek. Abban amúgy biztos vagyok, hogy Novak Djokovic soha nem fog indulni a hallei tornán. Hogy miért? Az ATP 500-as versenynek otthont adó Gerry Weber Stadion a Roger Federer Allee-n található… Itt minden a nagyságról, az igazi nagyságról szól, de erre még később visszatérek. Vajon jó érzés lehet kilencszeres bajnokként megérkezni a rólad elnevezett utcában fekvő 12 ezer férőhelyes, gyönyörű stadionba?… Nem várok választ, köszönöm.
A bejáratnál udvarias, de alapos motozáson kell átesni, és A4-es méretűnél nagyobb táskát, továbbá tükörreflexes fényképezőgépet sem lehet bevinni. Engem egy olyan srác motozott meg, aki kinézetre kiköpött Felix Auger-Aliassime volt. Kétszer is megnéztem magamnak, biztosan nem ő az?
Odabent hatalmas tömeg, alig lehet közlekedni, mindenki eszik-iszik, a Bratwurstól kezdve a halon át a hamburgerig van minden. Az árak nem elrugaszkodottak, bár a 3 decis Weizenbier 3,6 Euroért kissé túlzónak tűnt, de sebaj. Nem úr, aki nem herdál, Yoloka, egyszer élünk, mondta az egyszeri szőke nő, mikor kifizette a méregdrága reinkarnációs tanfolyamot. A sportos standok viszont csalódást okoznak, több éves, gagyi cuccokat árulnak, amiket az ember a Sports Directben sem nagyon venne meg. Nagyjából lehet sejteni, miért jöttek ki ennyien, öt méterenként RF sapka, vagy póló jön velem szembe, mind Nike, véletlenül sem Uniqlo. Rafás sapkát egyet sem láttam. A staff minden tagja, a pultosoktól kezdve a biztonságiakon át az utolsó parkolóőrig rendkívül kedves és szolgálatkész. A közönség nagy része német (10-ből 8 autó a BMW-Mercedes-Audi szentháromságból kerül ki, de láttunk néhány gyönyörű oldtimert is), de sok a külföldi, sokszor hallottam magyar szót is a tömegben.
Nagy várakozással ültünk be az első elődöntőre, amely már csaknem telt házat vonzott. A múlt heti fantasztikus teljesítménye után nagyon kíváncsi voltam Berrettinire, esélyesnek tűnt Goffinnel szemben, aki, ha beállt volna a labdaszedők közé, senkinek nem tűnt volna fel. Már a bemelegítő ütögetésnél ismerős, kellemes érzés fogott el: végre megint csúcstenisz, élőben! Nem tudom megszokni, mindig megdöbbent, amikor szembesülök a labda sebességével, és a játékosok mozgásának könnyedségével.
Berrettini igazolja az elvárásokat, rendkívül erőteljes. 210 felett szervál, és néha füstöl a tenyerese. Goffin jobbára védekezik, gömbölyíti a labdát, igyekszik játékban maradni. A pálya talaja szörnyű, téglalap alakú gyeptéglákból van összerakva, sok helyen teljesen ki van kopva, csúszik és elpattan. Nem hiszem el, amit látok, ezen a legelőn is tökéletes kontroll alatt tartják az egész játékot, és benne minden ütést. A tévén keresztül a játék fantasztikus minősége egyáltalán nem jön át. A timing döbbenetes. Bármilyen labdát kapnak, bárhová, és bármilyen helyzetből ütik meg, hátramozgásból, kinyúlásból, bárhogy, az ütőfej sohasem késik. Soha, egy századmásodpercet sem. Egészen hihetetlen, de hát ezért vannak ők a Gerry Weber Stadion küzdő-, mi pedig a nézőterén.
Goffin alig tudja tartani Berrettini tempóját, egyszer 0/40-ről, egyszer pedig 15/40-ről hozza a szerváját, úgy tűnik, sima meccs lesz. Aztán valami megváltozik: Goffin kezdi kiismerni az olasz fiú játékát, ráérez, hova jönnek a labdái. Ennek eredménye tie break 3/4-nél mutatkozik meg, amikor Berrettini minibreak előnyben szervál. Mindkét első szerváját beüti, mindkettőt fonákra, és mindkettőt 210 km/h felett. A belga úgy kontrázza meg mindkettőt, hogy ellenfele alig tud hozzáérni a returnhoz, máris 5/4 neki. A 60 kilós testsúly nem akadály, jön egy 205-ös ász, 6/4, majd még egy nyerő szerva, vége a szettnek, mi pedig keressük a székek alatt az állunkat, hová is esett. A második szettben már Goffin irányít, gyönyörű lábmunkával, egyre magabiztosabban játszik, és kimagasló játékintelligenciájának köszönhetően ez a gyerektestbe zárt kis zseni megoldja a Berrettini nevű feladványt . Ez az, amit az olasz játékosnak még meg kell tanulnia, ha tanulható ez egyáltalán.
Mivel voltak üres székek a lelátón, gondoltam, Federer meccsére megpróbálok valami jobb helyet keresni. Bementem egy másik szektorba, ahol épp motozóm, a Felix-imitátor teljesített szolgálatot. Megnézte a jegyemet, majd udvariasan a saját szektoromba irányított. Jó magyar módra adtam a hülyét, próbálkoztam, hogy majd odabent átmegyek a helyemre, de hiába. Barátságosan elmagyarázta, hogy ez az A szektor, az én jegyem pedig az E szektorba szól, meg is mutatta, merre találom, majd, miközben szégyenszemre eloldalogtam, barátságosan vállon veregetett, és jó szórakozást kívánt.
A másik elődöntőn, Federer és Herbert meccsén egyetlen “Allé pierr-üg!” kiáltást sem lehetett hallani, de ez természetes, hiszen ez nem az Allee Pierre-Hugues, hanem az Allee Roger Federer. Hogy mit jelent Roger a tenisznek, és az embereknek, ezt sokan és sokféleképpen megfogalmazták már. Én most a bőrömön tapasztaltam, micsoda rajongás veszi körül. Mint egy rocksztárt. Pusztán a tudat, hogy az ember megpillanthatja, boldogsággal tölti el. Az egész lelátó, de úgy éreztem, még az ellenfél is neki szurkol. Beteszek ide egy másfél perces, nem túl jó minőségű videót, amit a döntőre bevonuláskor készítettem, hanggal nézzétek meg, érdemes. Akkora hangzavar volt, amikor bejött a pályára, hogy a telefonom automatikusan levette a hangot. Még most is borsódzik a hátam, ha megnézem:
Az elődöntő egyébként picit csalódás volt, Herbert nem tudott méltó ellenfél lenni, meg én is fáradt voltam a hosszú vezetéstől, nem tudtam annyira figyelni már. Utána megnéztünk egy páros elődöntőt, addigra be is esteledett, így elindultunk. A kijáratnál Felix egy 10 órás, megerőltető műszak után még barátságosan mosolyogva egyenként elköszönt a több ezer távozó nézőtől.
Szakemberek mindig magyarázzák, így aztán mindenki tudja, hogy a döntő külön műfaj. Teljesen más eljutni oda, és megnyerni azt. Ez az igazság Halléban is bebizonyosodott. A hét közbeni botladozások és gyengébb játék után most az igazi Federer jött ki a gyöpre – meg a szokásos Goffin. Ez lesz az a teniszélmény, amit sosem fogok elfelejteni.
A meccs előtti eufóriát a labdamenetek közben felváltotta a templomi csend. Láttam egyszer Federer meccsén egy “Pszt… genius at work” feliratú táblát, ez itt is elfért volna. Végre én is pihenten tanulmányozhattam a Maestro játékát. Ami a leginkább szembetűnő volt, az mozgásának az intenzitása. GOATderer kérdezte egyszer tőlem, szerintem ki volt Roger legjobb edzője. Annacone-t mondtam, de most helyesbítek: Kétséget kizáróan Pierre Paganini. Ez a 37 éves ember olyan leírhatatlan sebességgel és dinamikával mozog, úgy vált irányt, hogy egyik ámulatból a másikba estem. A jó Pierre tényleg a kondicionális felkészítés Paganinije, hogy közösen ilyen eredményt tudnak produkálni. A szintén remek mozgású Goffin kimondottan lassúnak tűnt mellette. A gyorsaság egyébként alapképesség, nem csak a mozgás gyorsaságát, de a gondolkodásét, és a reagálásét is jelzi. Federer mindig előbb jár egy lépéssel, mint az ellenfele. Mindig egy ütemmel hamarabb, és mindig jó irányba mozdul. Néha az volt az érzésem, nem ő helyezkedik a labdára, hanem a labda keresi őt. Olyan intenzitással támadja a hálót, hogy a szerva utáni első röptét az adogatóudvar közepéről üti, míg a világ legjobb páros játékosai a T-vonalig sem érnek fel. Akik aggódnak Federer kiöregedése miatt, megnyugodhatnak: aki ilyen sebességgel mozog, az még évekig topjátékos lehet.
Középen lilában Federer
Federer ugyanúgy oldotta meg Goffint, ahogyan az Berrettinit. Az első szettben a belga nagyon erőteljes volt, jól játszott, Federer csak játékban akart maradni, talán egy tenyerest húzott meg az egész szettben. Hozta a szerváját egyszer 0/40-ről, és egyszer 0/30-ról. Aztán a tie breakben megérezte a vérszagot, egy-két varázslat, Goffin részéről pedig néhány hiba, és máris Rogeré a szett. A meccs utáni nyilatkozatában gyakorlatilag elnézést kért, hogy ellopta a szettet. Mint utólag kiderült, ez a momentum el is döntötte a mérkőzést. Goffin, mint már annyiszor, összezuhant. Federer a radarjaival ezt pontosan érzékelte, magabiztossá vált, és végre elengedett néhány igazi tenyót és fonákot is, ami komoly felhördülést váltott ki. Én pedig megnyugodtam, mert ami a közvetítésekben nem mindig érzékelhető, itt élőben, közelről, tapintható volt: a legmagasabb szintre mégiscsak kivételes játékintelligenciával lehet eljutni.
Közmegelégedésre tehát Federer nyerte a tornát, tizedjére, a közönség pedig nem mozdult a díjátadó végéig, ezzel is megtisztelve a Mestert, vagy inkább megköszönve neki, hogy láthatta, “genius at work”, tudjátok. Utána mindenki – jómagam is – egy ideig kissé peckesebben lépdelt, mert többnek érezte magát, mint kevésbé szerencsés sorstársai, akiknek nem adatott meg, hogy élőben lássák Roger Federert játszani, ráadásul éppen tizedik, történelmi halle-i sikere alkalmából. Minden idők legnagyszerűbb játékosa pedig egy óra múlva közel egy órán keresztül osztogatta az autogramot az éneklő és kiabáló rajongóknak.
Ez is a nagyság része.