Wimbledon 2019: Djokovic könnyedén jutott a harmadik fordulóba
A tegnapi este folyamán lejátszotta második mérkőzését Novak Djokovic az idei wimbledoni tornán. A világelső könnyed győzelmet aratott az amerikai Denis Kudlával szemben.
Novak Djokovicnak papíron nem jelenthetett különösebb problémát második mérkőzése. A szerb miután Philipp Kohlschreibert három szettben elintézte, az amerikai Denis Kudla ellen folytatta hadjáratát a címvédés felé.
Az első szettben a szerb villámrajtot vett és nem sok kellett hozzá, hogy már az nyitójátszmában kiosszon ellenfelének egy 6-0-át. Ezt azonban Kudla meghiúsította, zsinórban nyert három gammel némileg kozmetikázni tudott az eredményen, Djokovic viszont a második alkalommal már lezárta a szettet. A folytatásban az amerikai továbbra is küzdött az adogatása megtartásával, Djokovic ostromaiból rendre break lett. A címvédő annak ellenére, hogy 4-1-nél ugyan elveszítette az adogatását, így is dupla break előnyben fejezte be a játszmát. A harmadik szettben sem lassított a világelső, rögtön elvette Kudla adogatását, ezt 4-2-nél ismét megtette, majd a negyedik meccslabdáját értékesítve a harmadik fordulóba jutott. A szerb a következő körben azzal a lengyel Hubert Hurkaczzal játszik, akit a Roland Garros első körében sima három szettben legyőzött.
A tegnapi napon Djokovic mellett a tavalyi döntős Kevin Anderson, az idei Roland Garros negyeddöntős Karen Khachanov, és a kanadai Felix-Auger Aliassime is a legjobb 32 közé jutott. Mind a hármuknak négy szett kellett a továbbjutáshoz.
Kiemelt kép forrása: wimbledon.com