Thiem már túl nagy falat volt Fucsovicsnak Hamburgban

Fucsovics Márton számára a második forduló jelentette a végállomást Hamburgban. A magyar játékost a kétszeres Roland Garros finalista Dominic Thiem búcsúztatta. 

Fucsovics Márton meglepően könnyű Kohlschreiber ellen aratott hétfői győzelme után, tegnap az osztrák Dominic Thiem ellen szeretett volna negyeddöntőbe kerülni. A két játékosnak igen jó a kapcsolata a Touron, a verseny előtt együtt is edzettek, azonban tétmérkőzésen még sosem találkoztak.

A mérkőzés rögtön Fucsovics break labdával kezdődött, ám a játszma további részében már inkább a magyar teniszező volt az, akinek jobban rezgett a léc a saját adogatása mögött. Fucsovics azonban egy jó darabig, hol agresszivitásának, néhol pedig az osztrák segítségének köszönhetően állta a sarat. Thiem azonban a játszmán belüli nyolcadik ilyen lehetőségét már nem hagyta kihasználatlanul, ami egyben az első szett megnyerését is eredményezte neki. Fontos kulcspillanat volt, innentől már inkább Thiem akarata érvényesült, akinek Fucsovics egy alsó szervát leszámítva, különösebb meglepetést már nem tudott okozni. Thiem egy szorosabb és egy simább játszmában 1 óra 38 perc alatt győzte le legmagasabban jegyzett játékosunkat.

A mérkőzés végeredménye: Dominic Thiem ( 1 )-Fucsovics Márton 7/5 6/1 

Kiemelt kép forrása: 24.hu