Kim Clijsters 2020-ban másodszor is visszatér!
A négyszeres Grand Slam győztes belga teniszezőnő kedves videóban is tudatta a nagy hírt
Clijsters először 2007-ben, első gyermeke születésekor vonult vissza, a 2005-ös US Open trófeával a vitrinjében. 2009-ben lépett újra pályára, és három sikeres esztendő következett két újabb US Open és egy Australian Open győzelemmel, valamint világelsőséggel megkoronázva.
Kim 2012-ben második alkalommal is visszavonult, és még két gyermeknek adott életet azóta. Az elmúlt hét évet főállású anyukaként töltötte, de elmondása szerint 36 évesen még túl fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy semmi mással ne foglalkozzon.
Imádta a profi tenisz világát, már két éve gondolkodik a visszatérésen. Nagy motivációt ad számára a többi, anyukaként helytálló teniszezőnő, Serena Williams vagy Victoria Azarenka példája. Az első lépéseket idén Wimbledonban már meg is tette, ahol párost játszott.
A hivatalos visszatérést jövő év elejére tervezi. A tornákon való indulással nem lesz problémája, mert korábbi világelsőként a WTA korlátlan számú szabadkártyát biztosít számára.
A kiemelt kép forrása: https://www.thenational.ae