Laver-kupa: A szokásos állás az első nap után

2019. szeptember 21.
by cort

A megszokott forgatókönyv szerint kezdődött a 2019-es Laver-kupa. Az első nap után Európa 3-1 arányban vezet. A különbség csupán annyi, hogy míg az előző két évben John McEnroe csapata a párost, idén az egyik egyes összecsapást tudta megnyerni. A mérkőzéseket kár is hosszasan taglalni, a torna elsősorban a hangulata miatt annyira magával ragadó és különleges. Ahogy a legnagyobb riválisok egymás oldalán küzdenek, ahogy egymást látják el tanácsokkal, és azokban a percekben a legnagyobb szurkolójuk is egymásnak.

Az összecsapások pedig idén is csak néhány labdameneten múlnak. Dominic Thiem három mérkőzéslabdát hárítva nyert Denis Shapovalov ellen, és a görög Stefanos Tsitsipas is csak a meccset lezáró tie-break hajrájában győzte le az amerikai Taylor Fritzet.

A nap további mérkőzésein Jack Sock játszott a főszerepet. Az amerikai játékos előbb két szettben legyőzte az olasz Fabio Fogninit, majd pedig Denis Shapovalov oldalán próbálta begyűjteni a második pontot, ezt azonban Roger Federer és Alexander Zverev megakadályozta, és a svájci-német páros 3-1-re alakította az első nap eredményét.

A mai napon már két pont jár a győzelemért, és egyesben Rafael Nadal és Roger Federer is pályára lép. 13 órától Alexander Zverev – John Isner valamint Roger Federer – Nick Kyrgios egyeseket rendeznek, a 19 órakor kezdődő esti programban pedig Rafael Nadal – Milos Raonic egyes, és Nadal/Tsitsipas – Kyrgios/Sock páros mérkőzés várható.

Kép forrása: twitter.com/lavercup