Alex de Minaur Zhuhai első bajnoka

Az ausztrálok fiatal üdvöskéje nyerte meg az idén debütáló kínai keménypályás tornát, a döntőben a francia Adriann Mannarinót győzte le.

Alex de Minaur (7.) győzelmével zárult az egymillió dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna a kínai Zhuhaiban. A városban idén rendezték meg először az ATP 250-es ranggú eseményt, melynek döntőjében egy ausztrál-francia párharc alakult ki. A mindössze 20 éves de Minaur szép lajstrommal a háta mögött jutott el a fináléig, a hét során ugyanis legyőzte Andy Murrayt, Borna Coricot (4.) majd Roberto Bautista-Agutot (2.) is.

Az utolsó meccsen Adrian Mannarinóval kellett megmérkőznie, aki a második fordulóban rögtön Stefanos Tsitsipast (1.) ejtette ki, miután a görög tehetség a döntőszett kezdete előtt feladta a mérkőzést. Mannarino a későbbiekben a spanyol Albert Ramos-Vinolast (8.) is legyőzte.

A két teniszező első egymás elleni mérkőzését játszotta le a döntő során, ami végül két szoros szettet hozott. Azonban ha spanyol és chilei származású ausztrál jobban kihasználta volna a break-labdáit, hamarabb is elintézhette volna a találkozót. Mannarinót összesen 13 break-labda hárítására kényszerítette, de csak egyet tudott értékesíteni, az az egy viszont a második szettet jelentette számára. Az első játszmát pedig rövidítésben húzta be és 2 óra 6 percnyi játékot követően (7/6(4) 6/4) zsebelte be idei harmadik tornagyőzelmét Sydney és Atlanta után.

Fotó: AFP

De Minaur díszes társaságba lépett be ezzel, ugyanis ő a szezon hatodik versenyzője, aki legalább három tornát nyert meg. Rafael Nadal négy; Djokovic, Federer, Thiem és Medvedev pedig szintén három trófeát emelhetett a magasba eddig 2019-ben. Jutalma 160 550 dollár és 250 megszerzett ranglista-pont, melynek köszönhetően jövő héten már a 25. helyen jegyzik majd az ATP-világranglistáján.

A borítókép forrása: thewest.com.au