Megnyerte első meccsét Federer Shanghaiban

A svájci örökifjú a Laver Kupa óta most játszik először. Kedden már le is tudta első meccsét az év utolsóelőtti Masters-versenyén.

Szűk másfél óra után már túl is volt első Shanghai-i mérkőzésén Roger Federer (2.). A 8.3 millió dollár összdíjazású kemény pályás Masters-torna második fordulójába bekapcsolódott már a korábbi kétszeres bajnok is, ellenfele pedig a spanyol Albert Ramos-Vinolas volt. A Roland Garros korábbi negyeddöntősével négy évvel ezelőtt itt egyszer már megmérkőzött, s akkor bizony nem kis meglepetésre a balkezes teniszező legyőzte a sportág élő legendáját a legjobb 16 között.

Az újabb itteni összecsapás most egy fordulóval korábbra lett esedékes. Federer azonban most nem engedett annyi lehetőséget a spanyolnak, mint 2015-ben: az első szettet két break-kel, 34 perc alatt nyerte meg. A második játszma azonban már jóval szorosabb volt. A fogadók a hat-hat játék közül egyikben sem kerültek lehetőség elé, így rövidítés döntött. Ebben Ramos-Vinolasnak megvolt a lehetősége, hogy ismét döntőjátszmát harcoljon ki a 20-szoros Grand Slam-győztes ellen Kínában, de 4-1-es előnyét követően Federer mindössze egy pontot engedett neki.

A találkozót 6/2 7/6(5)-ra nyerte meg a torna második kiemeltje, ezzel bejutott a legjobb 16 közé, ahol a kazah Mikhail Kukushkin-nal vagy a belga David Goffin-nel (13.) játszhat majd a negyeddöntőbe jutásért.

A kép forrása: twitter.com/goitiatenis