Djokovic kiesett Shanghaiban!

2019. október 11.
by revan07

Novak Djokovic szettelőnyről búcsúzott a Shanghai Mastersen a görög Stefanos Tsitsipas ellen. 

A szerb világelső remekül kezdte a mérkőzést, két semmire hozott szervagém mellett el is vette Tsitsipas adogatójátékát, így mindjárt 3-0-ás előnyre tett szert. A görögnek volt lehetősége visszajönni, ezzel azonban nem tudott élni, az első szettet 32 perc alatt Djokovic nyerte.

Az első szervagémét leszámítva Tsitsipas is remekül teniszezett, több mint 80%-ban visszatette Djokovic adogatásait, és a második játszmában kezdett egyre agresszívabb lenni. 2-3-nál bréklabdái voltak, ezekkel még nem tudott élni, de 5-6-nál bérkelve a szerbert elrabolta a második játszmát. Djokovic minimálisan több hibát vétett, de a játék képe inkább a varázslatosan játszó görögről szólt.

A harmadik szettben egyértelműen Tsitsipas volt fölényben, egy korai bréket végig is tudott vinni, és 2 óra 4 perc alatt megnyerte a találkozót. A görög annyira jól adogatott, hogy az első szettes bréket követően Djokovic bréklabdáig sem jutott el.

Tsitsipas ezzel Federer és Nadal után Djokovicot is legyőzte egy naptári éven belül. Az elődöntőben Daniil Medvedev lesz az ellenfele.

Novak Djokovic – Stefanos Tsitsipas 6-3; 5-7; 3-6

Kiemelt kép forrása: atptour.com