Rég voltak ilyen jó esélyei Nadalnak a Bercy-csarnokban
Nyolcan vannak már csak versenyben az év utolsó Masters-tornáján.
Egyenesednek a görbe vonalak azokon a bizonyos kérdőjeleken. A szezon egyetlen fedett pályás 1000-es versenye előtt az év végi világelsőség és a szezonzáró ATP Finals mezőnyének összetételének kiléte nem volt még teljesen tiszta, de nemcsak a negyeddöntőkhöz, hanem e kérdések lehetséges válaszaihoz is elérkeztünk.
A torna kezdete előtt még két hely volt kiadó a londoni nyolcas döntőre, de a szerdai eredmények miatt ez a szám egyre csökkent, ennek pedig éppen az ottani címvédő, Alexander Zverev örülhet. A fiatal németnek az év vége felé sikerült megmentenie a szezonját, formája pedig éppen azóta kezdett felfelé ívelni, hogy az európai válogatott pont az ő győzelmével nyerte meg ismét a Laver Kupát. A biztos kvalifikáció tudatában azonban lehet, hogy már nem koncentrált eléggé, mert a nyolcaddöntőben csütörtökön már kikapott a 20 éves Denis Shapovalovtól.
S ha bár nem közvetlenül, de befolyásolhatja az ATP Finals mezőnyét a balkezes kanadai. A negyeddöntőben ugyanis azzal a Gael Monfils-szal (13.) találkozik, aki pont e mérkőzés megnyerésével válthatja meg az utolsó londoni jegyet. Shapovalovnak pedig Matteo Berrettini (10.) biztosan szurkolni fog, az idei US Open-elődöntős olasz lesz ugyanis a nyolcadik résztvevő, ha a Stockholmi bajnok legyőzi Elina Svitolina kedvesét.
Berrettini elég hamar búcsút inthetett Párizsnak, első meccsén ugyanis a 2008-as bajnok Jo-Wilfied Tsongától kapott ki. A tenisz “Muhammad Ali”-jának jóformán újra kellett kezdenie a karrierjét az elmúlt időszakban, e célkitűzés tetőpontja pedig ezen a héten érkezett el. Tsonga tavaly vonult kényszerszünetre, miután meg kellett műteni a bal térdét és 365 nappal ezelőtt top 250-en kívülre került a világranglistán. Jövő héten pedig már benne lesz az első 30-ban, miután egyik legkedveltebb tornáján bejutott a negyeddöntőbe.
Ott viszont nagyon nehéz feladat vár rá, hiszen Rafael Nadallal (2.) kell megmérkőznie. A Salakkirály a US Open-győzelem után csuklópanaszok miatt csak két Laver Kupa meccset játszott, nem sokkal később pedig feleségül vette kedvesét Xiscát. Nos, a sérülésnek semmi nyoma nem látszik, a lagzin pedig kellőképp feltöltődhetett. Úton van ugyanis az év végi világelsőség felé. Szettveszteség nélkül jutott be a legjobb 8 közé, csütörtökön még Stan Wawrinka sem tudta kellőképpen megszorongatni. Nadalnak rég volt lehetősége eredményesen szerepelni a Bercy csarnokban: bár az utóbbi két páratlan évben (2017, 2015) is sikerült idáig eljutnia, de ezen alkalmakkor vagy a formája, vagy az egészségi állapota nem volt megfelelő, utoljára pedig 2013-ban volt elődöntős. Most azonban úgy tűnik, minden klappol.
Pláne úgy, hogy a jelenlegi világelsőnek, Novak Djokovicnak (1.) nagyon nagy menetelést kell véghez vinnie, ahhoz, hogy megtartsa a trónját. E heti teljesítménye és Nadal formája alapján azonban valamelyest csekély erre az esély. Correntin Moutet után a brit Kyle Edmund is közel volt ahhoz, hogy elvegye a szerbtől az első szettet, de mindkét esetben az történt, hogy a megnyert tie-break után már könnyebb volt a folytatás. Az viszont biztos, hogy Stefanos Tsitsipas (7.) ellen már több kell az eddiginél, főleg úgy, hogy a görögök üdvöskéje az előző Masters negyeddöntőjében, Shanghaiban is legyőzte a 16-szoros Grand Slam-bajnokot.
Annak a mérkőzésnek a győztese Grigor Dimitrovval, vagy a meglepetés-szereplő Christian Garin-nal találkozik az elődöntőben. A chilei teniszező Daniil Medvedev (4.) és John Isner (15.) korai kiesését használta ki, Dimitrov pedig újra legszebb napjait idézi játékával, David Goffint (12.) majd Dominic Thiemet (5.) is két szettben győzte le.
A borítókép forrása: tennis365.com