ATP Finals: Négy év után ismét Federer volt a jobb

2019. november 15.
by cort

A svájci Roger Federer nyerte a csoportkörök rangadóját, győzelmével pedig továbbjutott a legjobb négy közé.

A wimbledoni finálé óta először találkozott ismét Roger Federer és Novak Djokovic. Aligha van olyan, aki ne emlékezne rá, hogy a szerb két mérkőzéslabdát hárítva tudta begyűjteni a londoni Grand Slam trófeát. A tegnap késő esti összecsapásuknak is Djokovic volt az esélyese, négy éve veretlen volt a svájci ellen, és még versenyben volt az év végi világelsőségért is. Amire viszont kevesen számítottak – különösen az első két csoportkörben mutatott teljesítmény után – hogy Federer szinte makulátlan tenisszel áll elő. Az első játszmában adogatásai mögött érinthetetlen volt, mindössze három labdamenetet veszített adogatóként, és egy szett eleji breaknek köszönhetően 6-4-gyel meg is volt a játszma. A folytatásban is a svájci dominált, és csak idő kérdése volt, hogy mikor breakeli le ismét ellenfelét. Az ötödik játékban jött a break, amivel el is dőlt a mérkőzés, 1 óra 14 perc alatt 6-4 6-3 arányban Federer bizonyult jobbnak, és jutott a négy közé.

A svájci tegnapi teljesítményére nehéz jelzőket találni, ahogy arra is, hogy tizenhetedik VB indulásából tizenhatodik alkalommal jutott a legjobb négy közé.

Kép forrása: twitter.com