Az évzáró világbajnokság bonyolult története
Az utóbbi időben sok kritikát olvasni az évzáró világbajnoksággal kapcsolatban, számos javaslat van arra, miket kéne változtatni. Érdemes azonban megnézni a torna kialakulásának történetét, mert már a jelenlegi formátumot kialakítani is elég bonyolult volt és hosszú időbe tellett mire kialakult az egységes évzáró világbajnokság.
A legelső világbajnokságot még 1970-ben rendezték, Japánban. Ekkoriban a neve még Masters Grand Prix volt és az ATP helyett az ITF rendezte, a torna része volt a Grand Prix Tennis Curcuit-nek. Az első két évben még két nyert szettre játszották a döntőt, majd 1972-től három szettet kellett nyerni. A helyzetet bonyolította, hogy a tornával párhuzamosan a rivális World Championship Tennis Tour nevű szervezet is létrehozott egy szezonzárót, WTC Finals néven, amely a kezdetekben nagyobb nézettségű is volt. 1971-ben még egy időben rendezték a kettőt, később viszont már különb időpontban került megrendezésre a két évzáró.
A legelső évi Grand Prix Masters tornán vezették be először a csoportkörös formátumot, szándékosan azért, hogy eltérjenek az év közben megszokott egyenes kiesésektől. Ekkoriban ráadásul még egyáltalán nem voltak egyenes kieséses mérkőzések az évzárón, hanem csak csoportmeccsek, a végén pedig egyszerűen a statisztikailag legjobb volt a győztes, tehát még döntő mérkőzést sem tartottak. Ezt a formátumot az első két évben (1970, 1971) próbálták ki, de ezek után már áttértek a mai is ismert „hibrid” lebonyolításra, vagyis a torna végén már egyenes kiesés van.
Kép forrása: t-online.de
Szintén a kezdeti koncepció része volt, hogy a megrendezett verseny helyszíne, az évközi versenyekkel ellentétben folyamatosan változzon, minden évben egy más helyszínen rendezzék meg. Ez egészen 1977-ig így is volt. A tornát pedig épp ezért fedett arénákban rendezték meg, általában szőnyeg borításon, amely véd az időjárástól minden évben. Azonban nem volt egyszerű dolga a szervezőknek, amikor minden évben új várost kellett találniuk. Olyan problémák is adódtak emiatt, mint például a különböző stadionok befogatókészségének váltakozása, vagyis előfordult, hogy egyes városok egy 5000 fő befogadására képes stadionban tudták szervezni a versenyt, aztán a következő évben már 15000 embert is be tudtak fogadni, mint például Bostonban, 1973-ban. Fedett stadiont sem volt mindenhol könnyű találni, sőt, 1974-ben Ausztráliában nem is sikerült, így az akkori versenyt végül füvön (!) tartották meg.
A kissé zavaros kezdetek után azonban 1977-től sikerült a torna szervezését stabilizálni. A Masters Grand Prix tornát ettől az évtől kezdve a New York-i Madison Square Gardenben tartották meg. Hosszú távú szerződést kötöttek a szervezők, miután látták, hogy a helyszín tökéletesen alkalmas lenne minden évben a torna megtartására. Ezek után az évzáró verseny népszerűsége elkezdett nőni, a 18000 ember befogadására képes arénában pedig Borg, McEnroe, Lendl vívtak hatalmas csatákat. A rivális WTC Finals eközben háttérbe szorult. A két szezonzáró torna azonban továbbra is meglehetősen külön állt az évközi versenyektől és ranglistapont sem járt értük.
A következő komolyabb változás 1990-ben történt. Ekkor komoly változások mentek végbe a Touron, sokkal egységesebbé vált, a versenyek szervezésének nagy részét az ATP vette át, a WCTT pedig megszűnt. Innentől kezdve pontokat is osztottak minden mérkőzésért, sőt, egy veretlen bajnok egy Grand Slam tornával megegyező mennyiségű pontot kaphatott meg! A helyszínt áthelyezték Németországba, először Frankfurtba, majd 1996-tól Hanoverbe, a torna új neve pedig ATP Tour World Championship lett.
A helyzet azonban ismét bonyolult lett, amikor az ITF az ATP előre törésével párhuzamosan létrehozott egy rivális tornát évzárót, Grand Slam Cup néven, ahol a legjobb 16 Grand Slam tornákon szereplő teniszező indulhatott. Ezzel a lépéssel olyan helyzet állt elő, ahol megint két évzáró torna versengett egymással, ráadásul ironikus módon mindkettőt az ITF csinálta eredetileg. Az ATP persze válaszul nem tekintette legitim tornának a GSC-ot és nem adtak ranglistapontokat a versenyen résztvevő játékosoknak az ottani győzelmeikért.
Az egységes évzáró világbajnokságra 1999-ig kellett várni, amikor az ATP és az ITF végül megegyezett, hogy közösen tartsák meg az év utolsó nagy tenisztornáját. Egy kompromisszumos megoldás született, amelynek keretében a két versenyt összeolvasztották és létrejött a Tennis Masters Cup. Ez az évzáró bajnokság szabályait tekintve szinte mindenben megegyezett a korábbi ATP verseny szabályozásával, azonban a Grand Slam Cup elemeit is bele kellett tenni: ekkor jött létre a szabály, mely szerint továbbra is az ATP világranglista legjobb nyolc játékosa juthat ki a tornára, de ha van egy olyan Grand Slam-torna győztes, aki nincs benne ebben a nyolc játékosban, de ott van a legjobb húsz teniszező között, akkor a nyolcadik helyett kijutó játékos helyére ez a bizonyos Grand Slam győztes kerül, mint résztvevő. Így jutott ki például Gaston Gaudio 2004-ben a Tennis Masters Cup-ra Andre Agassi helyett.
Kép forrása: Tennis Server.com
A helyszíneket ekkor újra változtatni kezdték, Lisszabonba, Sydneybe, Sanghajba, majd 2003-ra és 2004-re Houstonba került, az utóbbi helyszínen azonban a szokásos fedett pálya helyett szabadtéri keménypályán rendezték meg a versenyt. Ez viszont nem bizonyult túl jó ötletnek, minkét évben az időjárási körülmények befolyásolták az a torna rendes lefolyását, 2004-ben egészen konkrétan meg kellett változtatni a szabályokat, Lleyton Hewitt és Roger Federer döntőjét abban az évben kivételesen nem három, hanem csak két nyert szettre kellett játszani, mivel az eső miatt nagyon későn lehetett elkezdeni a mérkőzést. A „jelentéktelen” változásról magukat a játékosokat is csak nem sokkal pályára lépésük előtt értesítették a szervezők.
2005-ben a torna visszatért Sanghajba, ahol az első évben még szőnyegen, majd onnantól fedett keménypályán rendezték meg a tornát 2008-ig. 2008 végén azonban újabb nagy átrendeződés zajlott a teniszvilágban, megváltozott a pontrendszer, a tornák, a Tennis Masters Cup döntőjét két nyertre szettesre csökkentették, ahogy az összes többi nem ITF-tornán is. Az új helyszín pedig London lett és az O2 Arena, ahol azóta is rendezik a versenyt. Ekkor a torna az ATP Tour többi tornájától eltérő, külön szponzort is kapott, a Barclays-t, a torna új neve 2009-től pedig ATP World Tour Finals lett, majd 2017 óta részben az új szponzor, a Nitto hatására csak simán ATP Finals néven találjuk meg a versenynaptárban. 2021-ben 11 év után távozik az évzáró Londonból, ettől az évtől kezdve majd Torinóban fog összecsapni a legjobb nyolc minden szezon végén.
Összefoglalva tehát nagyon hosszú volt az út, mire kialakult az évzáró világbajnokság mai is ismert formája. Nagyon sok küzdelem volt a háttérben, a játékosok pedig nagyon is komolyan vették a bajnokságot. Roger Federer hatszor, Ivan Lendl, Pete Sampras és Novak Djokovic ötször nyerte meg a tornát. Az utóbbi években számtalan kritika éri ezt a versenyt, olyan vélemények is elhangzanak, mely szerint az év ezen szakaszában már fáradtak a játékosok, ezért tulajdonképpen felesleges vagy értéktelen az egész. Habár vannak a szervezéssel kapcsolatban kétségtelenül jogos kritikák, de magának a tornának a létjogosultságát megkérdőjelezni szerintem kár lenne.
Ez a torna szerves része a teniszvilágnak, hatással volt a kedvenc játékosaink karrierjére és játékára, tehát hatást gyakorolt erre a sportra.
A kiemelt kép forrása: TennisWorldUSA