AusOpen 2020: Djokovic is elődöntős, összejött a jubileumi rangadó Federerrel

A címvédő szerben nem fogtak ki Milos Raonic hatalmas szervái, három szettben győzött a kanadai ellen.

Magabiztos győzelemet aratva jutott be az elődöntőbe Novak Djokovic (2.) az Australian Openen. A címvédő és hétszeres bajnok szerb ellenfele a korábbi Wimbledoni döntős és világranglista 3. Milos Raonic (32.) volt. A kanadai teniszező a főtábla legalacsonyabban kiemeltjeként kimondottan imponálóan teljesített az év első Grand Slam-tornáján, hiszen amellett, hogy szettet sem veszített, még az adogatását vette el egy ellenfele sem a korábbi fordulók során. Pedig a montenegrói származású Raonicnak meg kellett mérkőznie a tavalyi elődöntős és ATP Finals-bajnok Stefanos Tsitsipasszal (6.), illetve a korábbi US Open-bajnok Marin Ciliccsel is.

A keddi negyeddöntőben azonban hatalmas szerváit a történelem egyik legjobb fogadója ellen kellett ütnie. Djokovicnak csak a legelső meccsén akadt kisebb nehézsége, mikor a német Jan-Lennard Struff vett el tőle egy játszmát, de utána már favorithoz méltóan tudta le egyik fordulót a másik után. A korábbi világelső számára kedvezhettek az előzmények, hiszen az elmúlt 9 alkalom során 9-szer legyőzte Raonicot, mikor vele találkozott.

Djokovic is megemlékezett Kobe Bryantről.
Kép forrása: twitter.com/SkySportsTennis

Nos, a mérkőzés forgatókönyve nem alakult másképp a 10. összecsapáson sem. Hiába van a kanadainak az egyik legnagyobb szervája a mezőnyben, a játék minden más aspektusában alulmarad a szerbbel szemben. Adogatásai pedig nem tudták kompenzálni ezt a különbséget. Djokovic megcsinált egy-egy breaket az első két szettben, miközben adogatóként is jobban teljesített, mint Raonic. A harmadik játszma volt kicsit szorosabb, de azért, mert itt nem nyert játékot a fogadó, még Djokovic sem. A rövidítés azonban azt a különbséget hozta, mint a meccs teljes egésze. “Nole” csak egy pontot veszített el és 2 óra 53 perc után máris fogadhatta Raonic gratulációját, immáron tizedjére, tizedik egymás elleni meccsükön.

Végeredmény: N. Djokovic (2.) – M. Raonic (32.) 6/4 6/3 7/6(1)

A férfi egyes alsó ágán ezzel kialakult a lehető legerősebb párosítás az elődöntőben. Hiszen még a reggeli órákban jutott tovább Roger Federer (3.) drámai és heroikus küzdelemben Tennys Sandgren ellen. A svájci Grand Slam-rekorder azonban a találkozó nagy részén sérülten játszott, ez az erőnléti különbség pedig félő, hogy kissé beárnyékolhatja a két klasszis jubileumi, 50. (!) összecsapását.

A borítókép forrása: twitter.com/SkySportsTennis