Nem sok hiányzott a bravúrhoz Fucsovics Mártonnak
A magyar játékossal nem volt kegyes Fortuna, a selejtezőből feljutott játékosok közül ő kapta a legnehezebb ellenfelet a világranglista 12. Roberto Bautista Agut személyében.
Az első játszma egyértelműen Marciról szólt. A magyar játékos már az első játékban lebreakelte ellenfelét, de a spanyol a következő játékban egyből egyenlíteni tudott. A folytatásban is Fucsovics szorongatott, de hiába sikerült ismét elvennie Bautista adogatását, a spanyol ismét visszabreakelt. Marci szórta a nyerőket, jobban teniszezett magasabban jegyzett ellenfelénél, és ennek meg is lett az eredménye. Marci 4-4 után breakelni tudott, majd pedig 46 perc játék után 6-4-re kiszerválta a szettet.
A második játszmában a spanyol pontosabban játszott, és mindkét játékos jobban vigyázott az adogatására. Az egyetlen breaklehetőséget, ami egyben szettlabda is volt, Marci hárítani tudta, így tie-break döntött a szettről. A rövidítésben Bautista koncentrált jobban, nem hibázott, és 56 perc után 7-6-tal egyenlíteni tudott.
A döntő felvonásban a spanyol továbbra is rendkívül stabilan teniszezett, Marci pedig a fontos labdamenetekben nem tudta tartani a lépést a hatodik kiemelttel. A gyors break után a magyar játékos még megpróbált visszabreakelni, de a másodszor elveszített adogatójáték megpecsételte a sorsát.
A. Bautista Agut (spanyol, 6.) – Fucsovics M. (magyar) 4-6 7-6 6-1