Hét és fél év után tért vissza a korábbi világelső
Az idei dubai női tenisztorna talán a szokottnál is erősebb mezőnnyel indult, már az első körben nagyszerű párosítások alakultak ki, de az első napon alighanem mindenki egy belga hölgy visszatérésére volt kíváncsi.
Hét év fél év után lépett ismét pályára Kim Clijsters. Fortuna nem volt különösebben kegyes a korábbi világelsővel, már az első körben megkapta az idei Australian Open finalista Garbine Muguruzát. A mérkőzés eleje a várt forgatókönyv szerint alakult, a spanyol kőkemény játékkal bő fél óra alatt behúzta a nyitó szettet. Már ekkor is látszott, hogy a belga alapvonalról hihetetlen jól teniszezik, és ahogy telt az idő, úgy melegedett játékba. A második felvonásban a spanyol dupla breakkel már 3-0-ra is meglépett, de Clijsters előbb kiegyenlített, majd egészen a rövidítésig tudta tartani a lépést az egyébként jól teniszező többszörös Grand Slam-bajnok spanyollal. A tie-breakben aztán csak nüanszokon múlt, de ez is Muguruzáé lett, de Clijsters játéka így is minden várakozást felülmúlt.
Kép forrása: twitter.com/tennisnewstpn