ATP beharangozó: Acapulco
Patinás lesz a mezőny a jövő héten Mexikóban, de nem csak Rafael Nadalra lesz érdemes figyelni.
Immáron a hetedik alkalommal rendezik meg kemény pályán az acapulcói ATP 500-as tornát. A versenyt korábban kétszer megnyerte már Rafael Nadal (1.), de 2005-ben és 2013-ban még kedvenc borításán, salakon. A korábbi világelső az új érában is tiszteletét tette már, de 2017-ben a döntőben Sam Querrey, tavaly a második körben Nick Kyrgios (6.) lepte meg. Az ausztrál fenegyerek akkor egészen a tornagyőzelemig jutott el. Mindketten ott vannak az idei főtáblán, akárcsak a tavalyi döntős Alexander Zverev (2.), illetve Stan Wawrinka (3.) is.
Nadal első ellenfele honfitársa, Pablo Andujar lesz, győzelem esetén pedig egy fiatallal, a szerb Kecmanoviccsal vagy az ausztrál De Minaurral játszik ezután. De Minaur az év eleji ATP Kupán másfél szetten keresztül igencsak felvette a versenyt a spanyol klasszissal, így azon a lehetséges találkozón nem lehet majd híján az önbizalomnak. Amennyiben Nadal hozza a papírformát, akkor az alapján a legjobb 8 között a szerb Dusan Lajoviccsal (8.) mérkőzhet meg. A felső ágon találhatjuk még Wawrinkát és a torna első kemény pályás bajnokát, Grigor Dimitrovot (7.) is.
Az alsó ágon Sascha Zverev az ausztrál Jordan Thompsonnal játszik az első fordulóban és a negyeddöntőig selejtezős vagy szabadkártyás ellenfelekkel találkozhat, ami megkönnyítheti a dolgát. A kiemeltek közül John Isner (5.) került az ő negyedébe, aki éppen a bátyjával, Mischa Zverevvel fog játszani. Egy negyeddel feljebbre került a címvédő Kyrgios, s bizony nem fogja jó néven emlegetni Fortunát. A francia Humbert-rel kezd és a Fritz – Milman mérkőzés győztese ellen folytathatja, ha veleszületett tehetségének megfelelően fog játszani. A legjobb 8 között pedig a két hét alatt kétszer is döntőző Felix Auger-Aliassime (4.) várhat rá.
A kép forrása: tennis-shot.com