Rafael Nadal és a Roland Garros története: A leggyengébbtől a legjobb évéig – 1. rész

2020. május 27.
by Opistho

Az egész tenisztörténelmet tekintve is el lehet mondani, hogy még egyetlen játékos sem uralt, dominált olyan mértékben egy konkrét Grand Slam-versenyt, mint ahogyan Rafael Nadal uralta a Roland Garrost az utóbbi 15 évben. 2005-től kezdve összesen 3 alkalommal nem tudott nyerni, az összes többi alkalommal, tehát tizenkétszer, ő nyerte meg a tornát. Ilyen szintű dominanciára, ami egy konkrét versenyre vonatkozik, Djokovic, Federer vagy Pete Sampras sem volt képes.

Mivel ezekben a napokban kellene lennie a Roland Garrosnak, érdemes végignézni, hogy a Salakkirályként is emlegetett Nadal eddigi szereplései mennyire voltak nagyszerűek az adott években. Ezért rangsorba állítottam Nadal összes eddigi szereplését ezen a versenyen, amiket az utolsó helyezettől haladva az első felé, tehát a leggyengébb Roland Garros-os szerepléstől a legjobban játszó Nadalig fogunk végignézni, sorban.

A 2016-os Roland Garrost viszont nem tettem a többi 14 szereplés közé, mert abban az évben sajnos sérülés miatt vissza kellett lépnie a torna elején, a teljesítménye így nem igazán értékelhető.

De nézzük meg akkor, hogy hogyan játszott Rafael Nadal az összes többi Roland Garroson, amelyen részt vett. A rangsoroláskor azt vettem figyelembe, hogy hogyan szerepelt az átlagot tekintve, a torna egészét, minden fordulót tekintve, de azt is figyelembe vettem, ha egy gyengébb kezdés után erős befejezést tudott produkálni. Még azt is értékeltem persze, hogy milyen ellenfelek ellen játszott nagyon jól, hogy milyen körülmények közt rendezték a tornát és milyen előzményekkel vágott neki az adott Garros-nak. Nézzük végig a listát, a leggyengébbtől a legerősebbig:

14. helyezett – A 2015-ös Roland Garros

Úgy gondolom, hogy a lista utolsó helyezettje nem lehetett kétséges. Bizonyára sok Nadal-szurkoló számára is a 2015-ös Roland Garros Rafael Nadal karrierjének egyik legszomorúbb pillanataként emlékezetes.

Kép forrása: zimbio.com

2015 talán az egyik legrosszabb éve volt Nadalnak, sorban jöttek a vereségek, még salakon sem tudott magára találni, korábban elképzelhetetlen vereségei voltak a kedvenc borításán is. Novak Djokovic ebben az évben pedig elérkezettnek látta az időt, hogy végre megszerezhesse az áhított kupát Párizsban, ezzel végre teljesítve a Karrier Grand Slamet. És ilyen helyzetben ért minket a hír: a ranglistán visszacsúszott Nadal pont Djokovic negyedébe lett sorsolva, vagyis már a negyeddöntőben találkozhatnak.

Az addig bizakodó szurkolók itt már komolyan aggódni kezdtek, de abban bízhattak, hogy Nadal szokásához híven a Roland Garros-ra ismét szintet emel és ezt legalább megnyeri… Csakhogy ebben az évben már az első körökön lehetett érezni, hogy Nadal nincs formában. Ettől még viszonylag jó játékkal jutott el a negyedik körig, ahol Jack Sock (!) ellen egy négy szettes, viszonylag szoros meccs következett. Itt már lehetett sejteni, hogy baj lesz. Így érkeztünk el a Djokovic meccshez, aki viszont nagyon jó formában volt.

Az első szettben még Nadal tartotta a lépést, ledolgozta a hátrányát, de végül mégis elbukta a szettet. A következő két szett valójában inkább formalitás volt. Három szettben búcsúzott az ötszörös címvédő, az utolsó szettben majdnem egy 6-0-át is kapott, az utolsó pontja pedig egy kettőshiba volt. Máig hihetetlen, hogy Rafael Nadal egyszer így játszott a Roland Garroson. A legérdekesebb pedig az, hogy végül Djokovic is veszített, a döntőben Wawrinka győzte le négy szettben.

13. helyezett – A 2009-es RG

Nyilván az utolsó két helyen a két veresége áll. 2009-ben a helyzet egy kicsit más volt, mint 2015-ben.

Nadal a 2008-as évben karrierje addigi legnagyobb menetelésén volt túl, a következő évben pedig csak folytatta és folytatta. Nyert Ausztráliában, nyert Indian Wells-ben is. Úgy nézett ki, hogy a tenisznek új királya van, Federernek pedig lassan vége lehet. Nadal csak nyert és nyert, Federer pedig csak egyre mélyebbre került.

Kép forrása: Bleacherreport.com

A 2009-es salakszezon úgy kezdődött, ahogy az addigi években, Nadal nyert Monte Carlóban és Rómában is. De valamiért már lehetett látni, hogy ez már nem a 2008-as formája. Ahogy minden nagy játékosnál, úgy Nadalnál is lehetett érezni, hogy a nagy menetelést nem bírják a végtelenségig, mentálisan és fizikálisan nem tudják fenntartani 1 évnél sokkal tovább ezt a sikerességi szintet. Nadal Madridban már nem nyert, miután a döntőben Federer legyőzte őt.

Persze ilyen már korábban is volt, hogy Federer salakon legyőzze, szinte senki nem aggódott a szurkolói közt. A Garroson Nadal kifejezetten jól is játszott, az első három körben úgy ment minden, mint bármikor előtte, például Hewitt egy elképesztően nagy verést kapott pont a harmadik körben. Ekkor jött a negyedik kör, ahol sok szurkoló még örült is neki, hogy David Ferrert az előző körben egy Robin Söderling nevű svéd kiejtette. Söderling nem volt egy ismert név, pár évvel előtte Nadalt gúnyolta egy meccsen, de ezen kívül nem volt sok emlékezetes pillanata. Álmában sem hitte volna senki, hogy ez az ember milyen szintű játékot mutat majd meg aznap.

És ekkor megtörtént az évtized egyik legnagyobb meglepetése: egy négy szettes, hullámzó csata végén a 23. kiemelt Söderling kiejtette azt a Nadalt, aki addig még soha nem veszített a párizsi Grand Slam-tornán. Nadal tehát eddig bírta, a lendülete elfogyott előző évről, nemsokára pedig megtudtuk, hogy mentálisan és fizikálisan is egyre rosszabb állapotba került a torna után. Otthon családi problémái voltak, a füves felkészülése során pedig a térdfájdalmai minden korábbinál jobban felerősödtek és végül vissza kellett lépnie Wimbledontól.

12. helyezett – A 2011-es RG

Ebben az évben Nadal karrierje egy nagyon érdekes szakaszban volt. 2010-ben felért a csúcsra, ő lett a legjobb a világon, zsinórban három Grand Slam-tornát hozott, végén az áhított US Opennel. És ekkor jött Djokovic, aki magasabb szintre emelte a karrierjét, aki egy hihetetlen győzelmi sorozatba kezdett bele, ahová Nadal még nem tudta követni. A tenisze ráadásul nagyon hasonlított az akkori Nadal teniszére, tehát azt is lehet mondani, hogy a saját játékával verte meg spanyol riválisát. Mindeközben Nadal elég jó formában volt ahhoz, hogy mindenki mást legyőzhessen, de az újabb és újabb döntőben csak a vereségek várták. Nadal ekkor beállt egy átlagos, közepesen jó, nem túl támadó teniszre, a játéka sem volt túl ötletes.

Látszott Rafael Nadalon, ami vele kapcsolatban ma már egy alaptézis: nem igazán szereti a vezetői pozíciót, nem szeret elől lenni, nem szereti, ha ő az, akit mindenki le akar győzni. A személyiségéhez, mentalitásához jobban illik az, ha ő a kihívó. Nadal a salakszezonban olyanokat nyilatkozott, ami korábban az életvidám fiataltól elképzelhetetlen lett volna: azt mondta, hogy a sok torna monotonitása miatt úgy érzi magát, mintha a tenisz csak munka lenne számára, hogy néha nem érzi jól magát a pályán, hogy elege van a sok hajtásból. Látszott rajta, hogy kicsit elfogyott az előző évi lendület, megcsömörlött.

És így vágott neki a Roland Garrosnak. Akkorra már sok veresége volt, amit Djokovic miatt szenvedett el, többek közt salakon is. Mindenki tisztában volt vele, hogy itt a Garros is veszélyben volt. Az első körben John Isner majdnem kiejtette, 5 szettre kényszerült, több szoros meccse is volt, a játéka gyenge közepes a korábbi évekhez képest. Az elődöntőben a salakon (többi borításhoz képest) középszerűnek számító Andy Murray ellen játszott, aki ellen egy lassú, szenvedős mérkőzése volt, sok hibával és közepes formával. És akkor jött a nagy, váratlan meglepetés: a másik ágon Roger Federer kiejtette azt a Djokovicot, aki annyi fejtörést okozott neki az évben. Ez valószínűleg felszabadító érzés lehetett a számára. A döntőben Federer ellen már felszabadultabb volt ugyan, de a játéka persze nem lett a semmiből egyszer csak kiváló. Ahhoz viszont elég volt, hogy egy lassú, hosszú 4 szettes csata végén a legvégére szintet léphessen, az utolsó szettben pedig jó játékkal végül legyőzze az élete egyik legjobb Roland Garros-játékát mutató Federert.

11. helyezett – A 2013-as RG

Eredetileg ezt a tornát ennél magasabb helyezésre szántam. Ki is fejtem, hogy miért, és hogy végül miért került mégis ide. 2013 a nagy visszatérő év volt Nadal számára, miután 7 hónapig nem tudott teniszezni az előző szezonban szerzett sérülései miatt. A játéka hullámzó volt, például Monte Carlóban Djokovic legyőzte, de ahogy közeledett a Garros, Nadal egyre jobban játszott.

Kép forrása: zimbio.com

És ezért volt ekkora meglepetés aztán, ami ott történt. Az első héten ugyanis minden korábbinál nehezebben jutott túl. Brands, Klizan és Fognini ellen szenvedett, szetteket veszített, nem kevésen múlott, hogy nem került 0-2-es szetthátrányba. Sokan ezt úgy értelmezték, hogy Nadal még nem áll készen egy ilyen nagy tornára a visszatérés után. Soha korábban ilyen még nem történt vele itt. Azonban végül mégiscsak sikerült ezeket megnyerni, ezzel pedig lehetőséget adott önmagának, hogy javítson.

A második héten már egy másik Nadal lépett pályára és egyre jobb formába lendült. Így jutott el az elődöntőbe, ahol Djokovic ellen az évtized egyik legemlékezetesebb mérkőzése következett. Az óriási 5 szettes csata végén pedig végül Nadal került ki győztesen. A döntőről nem is beszélve, ahol kifejezetten jól játszott. És éppen ezért is került volna előbbre, az első hetes szenvedése ellenére is.

De azt is meg kell említeni, azon a bizonyos elődöntőn volt két olyan pillanat is, ami nem Nadalon múlott és hozzájárulhattak a győzelméhez. Először a harmadik szett elején, amikor Djokovic nagy lendületben volt éppen, aztán jött egy súlyos bírói tévedés, ami miatt egy pontot újra kellett játszani és amit már Nadal nyert meg. Ezután hatalmas fordulat következett és a harmadik szettet 6-1-re nyerte Nadal. Ám ez még mindig nem volt a meccs vége. A találkozó öt szettbe torkollott és itt történt az egyik legemlékezetesebb hiba Novak Djokovic részéről: egy könnyű lecsapás után ráesett a hálóra és így vesztette el break-előnyét. Mindettől függetlenül persze maximálisan megérdemli Nadal a mérkőzést, bírói hibák mindig vannak, Djokovic pedig magára vessen. De ilyen apróságokon is múlhatott akár, hogy ez nem egy vesztes Garros lett végül, ezért nem tehettem ennél előrébb a rangsorban.

10. helyezett – A 2019-es RG

A tavalyi tornán Rafael Nadal csak két szettet veszített el, mégis talán az egyik legkevésbé emlékezetes győzelme volt. Ezt hívják úgy, hogy rutinmunka. Elég jó volt ahhoz, hogy legyőzze sorban az ellenfeleket és ne legyen gondja, de nem brillírozott úgy, nem dominált úgy, ahogy arra már sokszor képes volt. Az ellenfelei miatt is nehéz pontosan megmondani, hogy milyen formában volt Nadal, de az tény, hogy Davis Goffin volt az egyedüli igazán komoly ellenfele, őt viszont négy szettben tudta csak kiejteni. Az elődöntőben Roger Federer következett a számára.

Sok szurkoló régóta várta ezt a találkozót, mivel utoljára 8 évvel korábban láthatták ezt a két játékost megküzdeni ezen a helyszínen. Az eredmény azonban sok szempontból hasonlított a korábbi meccsekeikre, főleg a 2011-esre. Federer jó taktikát választott, amit viszonylag sikeresen meg is valósított. De ez nem volt elég ahhoz, hogy Nadalt különösebben meg tudja szorongatni, a rutin, a lendület vitte a címvédőt és hiába a támadójáték, Federer tökéletes kontrajátékot kapott válaszként. Végül pedig 3 szettben győzni tudott Nadal, hiába csinálta Federer azt, amit „kellett”. A mérkőzést persze befolyásolta az is, hogy különlegesen erős volt a szél szinte az egész találkozó során.

Ezt követően jött a döntő, ahol egy hatalmas, két napon át tartó csatát követően döntőbe kerülő Thiem várt Nadalra. A döntő első két szettje elég szoros is volt, amikor Thiem egyenlített, sok szurkoló egy hatalmas öt szettesre számított. De az utolsó két szettre elfogyott Thiem és így vége lett négyben. Ez így egy rutinszerű győzelmet hozott Nadal számára. Nem volt igazán jó a játéka, néha bajba került, de arra elég jó volt, hogy hozza ezt a tornát gond nélkül.

9. helyezett – A 2006-os RG

Máig találkozok olyan írásokkal, ahol azt írják, hogy 2006-ban Nadal fizikálisan csúcson volt, hogy salakon akkor volt a legjobb a mozgása. Ebben sok igazság van, de az is biztos, hogy pont nem 2006-ban, pontosabban, nem az akkori Roland Garrosból derül ki.

Kép forrása: nytimes.com

2006-ban Nadal már szorosan Federer mögött állt a ranglistán, legyőzte őt többször is, főleg salakon. Federer azonban még nem engedte el a salakot és valószínűleg karrierje egyik legerősebb salakszezonját mutatta be. Összecsaptak Monte Carlóban, itt négy szettben tudott Nadal győzni (mivel akkoriban még három nyert szettre játszották a Masters versenyeket). A következő összecsapás Rómában volt, itt mindketten egy szenvedős elődöntőt nyerve jutottak a döntőbe. Ezek után pedig a párharcuk történetének egyik legtöbbet emlegetett, legszorosabb, legemlékezetesebb találkozója jött, egy 5 szettes csata, ahol Federernek több esélye is volt nyerni, meccslabdái voltak, de végül mégis Nadal tudott nyerni a fordulatos viadalon. Sokan azt is kívánták akkor, hogy bár a Roland Garros döntője lett volna ilyen. De nem lett ilyen…

Azt ugyanis akkor sokan elfelejtik, hogy ennek a győzelemnek Nadal számára ára volt, vissza kellett lépnie a következő, Hamburgi tornától, mert különben nem bírta volna a Roland Garrost. Aztán jött maga a Garros és Nadal egyáltalán nem dominálta a versenyt. Sőt, kifejezetten szenvedett, a játéka – önmagához képest – erős közepes volt. Hewitt és Mathieu ellen szoros, órákig tartó csatákra kényszerült, két szoros négy szettesre, de még az elődöntőben is Ivan Ljubicic ellen majdnem elbukott egy szettet, salakon… Játszott az akkor még csak 18 éves Djokovic ellen is, aki két szett után visszalépett, de még ennek ellenére is több, mint 4 órával többet töltött a pályán a döntőig vezető úton, mint Federer.

És ekkor következett a döntő, ahol rosszul kezdett, Federer pillanatok alatt nagy előnybe került és 6-1-el nyerte az első szettet. Ezt követően Roger esett visszább, 1-6 lett a következő játszma az ő szempontjából. A harmadikban megint Federer vezetett, de fordított Nadal. Valójában az egész meccs elég különös, hullámzó színvonalú volt és a közel sem volt olyan jó, mint a római mérkőzésük. A döntőt végül Nadal mégis megnyerte 4 szettben, mert az ereje, a mozgása, a védekező képessége megint elégnek bizonyult Federer legyőzéséhez. És ezért kerül ide a ranglistán a 2006-os Roland Garros, egy élete szezonját futó Federer ellen mégiscsak többet tudhattunk meg a szintjéről, mint mondjuk a 2019-es döntős Thiem ellen tavaly, hiába szenvedett 2006-ban a korai körökben többet, mint tavaly.

8. helyezett – A 2018-as RG

Kép forrása: cnn.com

Ez az a Roland Garros, amiről talán a legkevesebbet lehet írni. Nadal itt is egy közepesen jó teljesítménnyel jutott el egészen a negyeddöntőig, ahol volt az a bizonyos negyeddöntője, ahol ápolni kellett. Itt nagyon sok szurkolója temette el, de ennek ellenére Nadal a mérkőzés után egyre jobban kezdett játszani, az utolsó két szettben pedig már nagyon erős volt. Itt ugyan semmilyen váratlan pillanatot nem lehet felidézni, de az biztos, hogy azt az egy meccset leszámítva nem forgott veszélyben a győzelme egy pillanatig sem, de akkor is csak a sérülés miatt.

Ez is egyfajta rutin-Garros volt a számára, de itt viszont igazán még megszorongatni sem tudta senki, szoros szetteket kivéve. Az esőszünetekkel tarkított Schwartzman elleni meccs volt az egyetlen, ahol szettet bukott.

A helyezésének az oka valójában az, hogy az összes ilyen szoros szettet meg tudta nyerni, pl. a 2019-es döntővel ellentétben. Az elődöntőben és a döntőben is az első szett elején még szorongatták kicsit, de aztán onnan már sem volt esélye sem del Potronak, sem Thiem-nek. A mentális erejét mutatta meg ezen a Garroson Nadal, még ha nem is játszott Djokovic vagy Federer szintű ellenfél ellen.

Ezzel vége az első résznek.

Nemsokára folytatódik a rangsorolás a cikk második részében és akkor kiderül, hogy melyik volt a hét legjobb Roland Garros-szereplés Rafael Nadal részéről, pontosabban inkább azt, hogy mi lesz azoknak a sorrendje. És a legvégén pedig persze az is, hogy melyik lesz az első helyezett.

Röviden tehát: folytatás következik!

Kiemelt kép forrása: okdiairo.com