Djokovic maga sem érti, hogyan verte meg Bautista Agutot
Három nappal a US Open kezdete előtt egy roppantmód kiélezett mérkőzésen kelt el a Western & Southern Open fináléjának még szabadon lévő helye.
Novak Djokovic szetthátrányból fordítva, három óra küzdelem árán jutott be a döntőbe, ahol majd a kanadai Milos Raoniccsal találkozik. Bautista Agut nagyszerűen játszott a világelsővel szemben, de Djokovic végül megvillantotta a klasszisát és lesimázta a mindent eldöntő tiebreaket.
“Azt kell mondanom, hogy nagyon bizarr meccs volt. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy miként nyertem meg. Ma este ő volt a jobb játékos, míg én semmilyen szempontból nem éreztem igazán jól magamat a pályán. Ennek ellenére, valahogyan mégis sikerült összehoznom.” – értékelt Djokovic a találkozót követően.
Djokovic a tegnapit győzelmét megelőzően utoljára a 2015-ös US Openen volt képes kemény pályán megverni Bautista Agutot. A spanyol joggal reménykedhetett, hiszen három meccses győzelmi szériában volt Djokovic ellenében.
Sikerével Djokovic máris begyűjtött 240 ranglistapontot, szemben a tavalyi versenyével, ahol Daniil Medvedev jelentette számára a végállomást az elődöntőben. Amennyiben Djokovic legyőzi Raonicot a ma esti fináléban, elmondhatja magáról, hogy legalább kétszer megnyerte már mindegyik Masters-címet. Mindemellett, beérné Rafael Nadalt a legtöbb megnyert Masters-verseny tekintetében is.
Kiemelt kép: ATP Tour