Naomi Osaka nem hitte volna, hogy ekkora felhajtás övezi a nyilatkozatát

2020. augusztus 29.
by Utah

Naomi Osaka a rasszizmus ellen szerette volna felvenni a harcot azáltal, hogy nem folytatja a Western & Southern Open küzdelmeit. 

A korábbi világelső most azt állítja, ő valójában nem is mondta, hogy visszalép a versenytől. Pusztán azt hangsúlyozta, hogy csütörtökön nem hajlandó pályára lépni. A versenyigazgatóság a negyeddöntők végeztével jelentette be, hogy csütörtökön nem lesz játék – helyette pénteken folytatódnak a küzdelmek. Osaka végül mégis kiállt az Elise Mertens elleni mérkőzésére, és két játszmában meg is verte a belga lányt.

“Őszintén szólva azt sem hittem volna, hogy ekkora felhajtás lesz az egészből. Arra gondoltam hogy visszalépek, és teszek egy nyilatkozatot. Aztán kaptam egy hívást Steve Simonstól, aki jelezte, hogy maximálisan támogat – én pedig nagyon hálás vagyok emiatt. A negyeddöntőm után, láttam, hogy mi zajlik az NBA-ben. Úgy éreztem, hogy nekem is hallatnom kell a hangomat, így felhívtam Stu-t az ügynökömet és átbeszéltük a dolgokat. Tanácskoztunk a WTA-val is, akik szintén támogatólag viszonyultak hozzám, és jelezték, hogy hajlandóak eltolni a programot. Ennek következtében adtam ki közleményt, és ez az a pont, amit sokan félreértettek. Én nem mondtam, hogy vissza fogok lépni a versenytől. Azt mondtam, hogy a következő napon nem játszom.” – igyekezett tisztázni a helyzetet Osaka az ESPN-nek.

Osaka ma délután Victoria Azarenkával csap össze a tornagyőzelemért.

Forrás

Kiemelt kép: USA Today