Andy Murray érzései a US Open rajtja előtt
Két év elteltével lép ismét pályára a New York-i Grand Slam tornán az egykori világelső, Andy Murray.
Murray-re mindenképp érdemes lesz odafigyelni, hiszen múlt héten nagyszerű menetelést mutatott be a Flushing Meadowsban rendezett W&S Open során. A többek között Sascha Zverevet is legyőző skót most a US Open médiaeseményén értékelte a formáját, amelynek kapcsán igyekezett optimistának maradni.
“Meglehet, hogy már nem vagyok olyan gyors mint korábban, de arra azért képes vagyok, hogy koncentrált állapotban vegyem fel a versenyt. Remélhetőleg egy ötszettest is meg tudok majd vívni anélkül, hogy megsínylené a játékomat a folytatásban. Kemény menet volt az idáig vezető út. Rengeteg mélypontot tartalmazott, de itt vagyok, megcsináltam.”
Elkiabálni nem akarja, de egyelőre megfelelően érzi magát fizikálisan, ez pedig a rajongóknak is örvendetes. Ezen faktor mellékletében mindannyian tárt karokkal fogadnánk egy versenyképes Andy Murrayt.
“Ami a testemet illeti a lejátszott mérkőzések tekintetében, igazán jól éreztem magamat. A meccseim a feszültség dacára is élvezhetőek voltak, mert a testem mindvégig rendben volt. Szeretném, ha legközelebb is ugyanezt mondhatnám el. A fizikális állapotom lehetővé teszi számomra, hogy megfelelően edzek és készüljek, emellett pedig a pályán töltött időmet is élvezzem. Mentális szempontból nyilván más lesz az idei viadal. Vannak, akik szerint sokaknak jelent majd kihívást üres lelátók előtt játszani.”
“Szokatlan, de végső soron a teniszed minősége számít igazán. Kulcsfontosságú lesz, hogy miként tudod majd kizárni a nagyobb stadionok ürességét. Trükkös lehet, de személy szerint nem volt vele problémám.” – zárta gondolatait Murray, akinek első ellenfele a japán Nishioka lesz.
Kiemelt kép: Tennis 365.com