US Open 2020: Zverev nyerte a nap rangadóját
Az ötödik helyen kiemelt Alexander Zverev nyerte a nap rangadóját, miután a német játékos 3 óra 9 perc alatt négy játszmában búcsúztatta a korábbi finalista Kevin Andersont.
A mérkőzés a várt eredményt hozta, a játszmák a végletekig kiélezett küzdelemben dőltek el. Az első szettben – némi meglepetésre – két breaket is láthattunk, de a szett csak rövidítésben dőlt a német javára.
A második szettben is sokáig úgy tűnt, hogy tie-break dönt, 5-5 után azonban a dél-afrikai breakelni tudott, és 7-5-tel kiegyenlített. A harmadik felvonás volt talán a legegyértelműbb, Zverev dominált, és 6-3-mal ismét előnybe került, a folytatásban pedig lemásolta Anderson teljesítményét, és a negyedik szettben 5-5 után lebreakelte ellenfelét, és nyerte a meccset.
A német a mérkőzés folyamán kevesebbet hibázott, mint ellenfele, és az ászok tekintetében sem sokkal maradt el tőle, ez pedig elégnek bizonyult a győzelemhez.
A kiemeltek közül búcsúzott az argentin Diego Schwartzman, neki a brit Cameron Norrie jelentette a végállomást.
Kép forrása: usopen.org