“Mintha valaki más játszott volna az elején” – Djokovic

A világelső Novak Djokovic szetthátrányból fordítva jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójába, miután a tegnapi játéknapon négy felvonásban verte Kyle Edmundot. 

“Mintha valaki más játszott volna az első másfél szettben.” – bukott ki a verseny első kiemeltjéből a találkozót követő interjúban. “Néhány brék és a megnyert második szett után nyilvánvalóan jobban éreztem magamat. Jobb volt a ritörnöm, jobban tudtam olvasni az adogatásait, emellett pedig a saját szervámmal is elégedett voltam. Összességében jó kis szintfelmérő volt, és örülök, hogy továbbjutottam.”

Djokovicnak nem volt ismeretlen a helyzet, hiszen korábban már kényszerült hasonlóra Edmunddal szemben – még 2018-ban Wimbledonban. Tegnapi sikerével a szerb klasszis mérlege már 6:1 a brit játékos ellen.

djokovic usopen

Djokovic már a legjobb 32 között! Kép forrása: usopen.org

“Kyle nagyszerűen teniszezett az első szettben. Keveset hibázott, kiválóan szervált és az alapvonalról is agresszív volt. Általában a tenyerese jelenti a legnagyobb veszélyt, de most a fonákja volt az, amely erősen működött.” – méltatta legyőzöttjét Djokovic, aki ezután kitért a következő akadályra is. 

“Struff egy újabb nagy adogató, akivel egyébként klassz meccset produkáltunk a Western & Southern Openen. A körülmények valamelyest mégis mások lesznek, ha az Arthur Ashe stadionban játszunk. Ott a szél kevésbé érezhető, ami vélhetően az adogató dolgát könnyíti meg.” – tekintett a pénteki megpróbáltatása elé a tizenhétszeres Grand Slam-győztes.

Forrás

Kiemelt kép: eurosport.com