US Open 2020: Maratoni hőstett New Yorkban

2020. szeptember 4.
by cort

Ismét sikerült a bravúr, Fucsovics Márton bő egy héten belül másodszor is legyőzte a világbajnok Grigor Dimitrovot.

Késő este vártunk valami nagyszerűre, és aki bírta hajnalig, nem csalódott. Az első szettben hiába volt több breaklehetősége Marcinak, a játszmát rövidítésben a bolgár nyerte. A második felvonás derekán aztán Dimitrov lebreakelte Marcit, és 4-2-re meglépett. Ezt követően igazi “break-csatát” láthattunk, a két játékos sorra vette el egymás adogatását, Fucsovics pedig négy játszmalabdát hárítva rövidítésre mentette a szettet, ami sikerrel abszolvált. A folytatás egyértelműen a bolgáré volt. Összeszedettebben teniszezett, kevesebbet hibázott, és egy szett közepén megszerzett breakkel 6-3 arányban előnybe került. Ráadásul Dimitrov a negyedik szett elején is elvette Marci adogatását, és 3-1-es vezetésre tett szert, de innen egy másik meccs kezdődött. A bolgár a következő hat adogatójátékából mindössze egyet tudott megnyerni, Marci pedig nem tudott hibázni. 6-4 6-1-gyel megfordította a 4 óra 54 percig tartó összecsapást, és jutott a 32 közé, ahol az amerikai Frances Tiafoe-val találkozik.

Bravó Marci!