US Open 2020: Két korábbi Grand Slam győztes találkozik a női döntőben

Két szoros meccsen alakult ki a döntő mezőnye a hölgyeknél, amelyet Naomi Osaka, illetve Viktoria Azarenka játszhat majd a szombati napon.

Jennifer Brady és Naomi Osaka elődöntője kiélezetten indult, az első szettben csupán egy break lehetőség volt, ám azt Brady nem tudta kihasználni, a tiebreak pedig Osaka sikerét hozta. A második játszma is az erős adogató játékokról szólt, mindketten nagyon stabilak voltak a saját szervájuk mögött, fogadóként pedig nem termett nekik babér. Jellemző, hogy egyetlen egy ponton bicsaklott meg Osaka, aki 4-3-nál ajándékozta oda adogatását az amerikainak, aki ezután ki is egyenlítette a meccs állását. A döntő szettben Brady már nem tudta tartani olyan erősen a szerváját, így korán elvesztette. Ez a break a győzelmet is jelentette Osakának, aki 7-6, 3-6, 6-3-ra győzte le Brady-t, aki egyértelműen az idei US Open egyik legnagyobb szenzációja volt. Osaka 2018 után nyerhet újra US Open-t, ez azonban korántsem tűnik egyszerű feladatnak.

Ugyanis, az erősebb párosítás Serena Williams és Viktoria Azarenka elődöntője volt. Serena a meccs elején jól játszott, Azarenka viszont adogatóként csapnivaló statisztikát produkált, sok második szervára kényszerült, illetve kettős hibákból is meglehetősen sokat ütött. Az első játszma bő fél óra alatt ért véget, Serena uralta a mérkőzést. A találkozón itt jött a fordulat, Azarenka innentől nem vesztett meglepetésre több adogatást. Ez pedig azt is jelentette, hogy Serena Williams óriási nyomás alatt volt. Noha jöttek az első szervák többnyire, az igazi különbség az volt, hogy az amerikai egy pontot sem tudott nyerni második adogatás mögött, ez pedig oda vezetett, hogy Azarenka kétszer is elvette adogatását. A harmadik játszma furcsa képet festett, Serena erősebb volt a második adogatásoknál, de most az elsőknél vesztett túl sok pontot, így 1-0-nál elvesztette az adogatását, és nem is nyílt esélye a breakre már a meccsen, mert Azarenka 1-6, 6-3, 6-3-ra nyerte a párharcukat.

Az előző tornán, Cincinatti-ben – vagyis valójában New York-ban – is ők ketten jutottak döntőbe, akkor Osaka visszalépésével Azarenka kaparintotta meg a serleget, kérdés, hogy ezúttal ki örülhet majd a végén?

A kép forrása: usopen.org