WTA Isztambul: Bouchard végre életjeleket mutatott, de kikapott a döntőben

2020. szeptember 13.
by Diapolo

A US Open árnyékában a héten Isztambulban rendeztek tornát a hölgyeknek, ahol egy viszonylag szerényebb képességű mezőny gyűlt össze. A döntőben a kanadai Eugenie Bouchard és a román Patricia Maria Tig találkozott. Bouchard 2016 után jutott újra döntőbe, míg Tig már a második döntőjét játszotta idén a thaiföldi verseny után.

A döntő Tig számára indult nehezen, nagy nehézségek árán tudott csak adogatóként pontokat nyerni, így a játszma végére Bouchard kétszer is elvette szerváját, ezzel pedig előnybe is került. A második szettben fordult a kocka, minden hasonlóan alakult, mint az elsőben, de ezúttal a kanadai bukta sorban a szerváit, nagyon minimális százalékban tudott adogatónként pontot nyerni, Tig pedig gyorsan egalizált a szettek tekintetében, így döntő szettre került sor. A döntő játszmában mindketten idegesen játszottak, egymás hibái nyomán nyerték a pontokat, mindketten elvesztették adogatásukat kétszer is, Bouchard pedig a tiebreak kiharcolásáért 6 meccslabdát is hárított. De hiába kényszerítette Bouchard túlórára a román teniszezőt, a tiebreak során is Tig volt az erősebb, így 2-6, 6-1, 7-6-tal nyerte a mérkőzést, és ezzel első WTA tornagyőzelmét is megszerezte.

A kép forrása: wtatennis.com