RG 2020: Két nagy esélyes is három szettben ment tovább

2020. október 2.
by cort

Sima győzelmet aratott a címvédő Rafa Nadal, valamint a friss US Open győztes Dominic Thiem is a torna hatodik játéknapján.

Különösen a spanyol gázolt át könnyedén ellenfelén, igaz az olasz Travaglia előzetesen sem tűnt komoly feladatnak. Az 1 óra 37 percig tartó összecsapáson Nadal mindössze öt játékot engedélyezett ellenfelének, és a játékát látva egyre inkább úgy tűnik, hogy a korábban emlegetett körülményeket egyre inkább megszokja a spanyol.

Nadal egyik legnagyobb kihívója, az osztrák Dominic Thiem is három szettben jutott a 16 közé, igaz neki lényegesen komolyabb ellenfelet szolgáltatott Fortuna a norvég Casper Ruud személyében. A fiatal játékos nagyon jól teniszezik a vörös borításon, és a mérkőzés elején úgy tűnt, hogy valóban gondot okozhat az osztráknak, de hiába vezetett 3-1-re, onnantól már Thiem kezében volt a sorsa. A harmadik helyen kiemelt játékos előbb 6-4-re fordított, majd egy gyors breakkel nyitotta a második szettet, ami mint kiderült elegendő is volt a szett megnyeréséhez, a harmadik felvonásban pedig már szignifikáns volt a különbség a két teniszező között.

Thiem a következő körben a Stan Wawrinkát kiejtő Hugo Gastonnal találkozik, Nadal pedig a fiatal Sebastian Korda ellen folytatja.

Kép forrása: twitter.com/historynadal