RG 2020: A világelsővel lett teljes az elődöntő mezőnye

A szerb Novak Djokovic lesz az orosz Andrey Rublev-ot hazaküldő Stefanos Tsitsipas ellenfele a pénteki elődöntőben.

Nem indult a legjobban a mérkőzés a világelső számára, aki már a bemelegítés alatt kisebb nyaksérült szenvedett, ami rányomta a bélyegét a játékára. Djokovic csak szenvedett az első szettben, nem csak a nyakával, de úgy tűnt a karjával is gondjai vannak, a spanyol pedig kihasználta a szerb gyengélkedését, és 6-4-gyel behúzta az első játszmát. A folytatásban kezdett magához térni a világelső, és sima 6-2-vel kiegyenlített. Eldőlni látszott a meccs, amikor a harmadik felvonásban is korán breakelt a szerb, de Carreno Busta a szett derekán visszazárkózott, sőt, lehetősége volt megfordítani a szettet, de elpuskázta a kínálkozó lehetőséget, a szerb pedig ismét elvette az adogatását, és 6-3-mal már ő volt előnyben. A negyedik játszmában már Djokovic akarata érvényesült, végig nyomás alatt tudta tartani a spanyolt, és végül 3 óra 11 perc után 4-6 6-2 6-3 6-4 arányban jutott a legjobb négy közé.

Djokovic ezzel tizedik alkalommal jutott el a Roland Garros elődöntőjébe, és Federer valamint Connors után ő a harmadik teniszező, aki elmondhatja magáról, hogy két Grand Slamen is legalább tíz alkalommal eljutott a legjobb négy közé (a szerb tizenegyszer jutott a US Open elődöntőjébe).

Kép forrása: gettyimages