RG 2020: Egy győzelemre került Nadal Federer csúcsától
A Salakkirály visszavágott Diego Schwartzmannak a római vereségért a Roland Garros elődöntőjében és ő a férfiak első döntőse.
Péntek délelőtt még borongós volt az idő Párizsban, de délutánra kiderült az ég, így napsütés fogadhatta a Philippe Chatrier-n Rafael Nadalt (2.) és Diego Schwartzmant (12.) a Roland Garros első férfi elődöntőjén. A spanyol Salakkirály szettveszteség nélkül, tulajdonképpen csak egy nehezebb meccsel (a negyeddöntő Jannik Sinner ellen) a háta mögött jutott be tizenharmadjára a négy közé kedvenc tornáján. Most viszont egy igazi mumus várt rá. Az apró argentin a 2018-as negyeddöntőben szett- és break-előnyben volt ellene, illetve az idei római Masters-torna negyeddöntőjében két szettben kiejtette a korábbi világelsőt. E mérkőzés előtt egy hátránya volt Schwartzmannak: a negyeddöntőben egy több, mint 5 órás csatát vívott a US Open-bajnok Dominic Thiemmel, egy olyan meccs után pedig talán éppen egyelőre jöhettek ki erőnlétileg azzal, az argentinnak eggyel több pihenőnapja volt.

Schwartzman mindent megtett, kevés hiányérzete lehet a szettarány ellenére is.
Kép forrása: twitter.com/rolandgarros
Pazar labdamenetekkel és szoros játékokkal kezdődött a mérkőzés, s ez leginkább a felek remek fogadójátékainak volt köszönhető. Nadal hozta nagyjából azt, amit a Roland Garros ezen szakaszán már várni lehet tőle, Schwartzman viszont minden tőle telhetőt megtett: variálta a szögeket, jó kontraütései voltak, felszálló ágban támadta a labdákat. A legelső játék például 14 percig (!) tartott, de a tizenkétszeres bajnok spanyol nagy küzdelem árán hozta a szerváját akkor. A nyitószett kulcspontja a szoros szituációkban szereplés volt, Nadal ezekben jobban tudott játszani és nem igazán adott ingyen pontokat: ha hibázott is, azt leginkább Schwartzman kényszerítette ki. Bár a meccs egy break-váltással kezdődött, a játszma közepén a spanyol újfent el tudta venni argentin ellenfele szerváját, válasz pedig erre már nem érkezett. Nadal 66 perces brusztolás után szerezte meg a vezetést.
Valószínűleg az első játszma kimenetelén állt vagy bukott Schwartman sorsa ezen a napon. A második elején is elveszítette az adogatását, így rögtön az lett a feladata, hogy megpróbáljon Nadalra tapadni. A szett közepén adódott is egy lehetőség azzal, hogy fogadóként semmi-30-ig eljutott, de a mallorcai klasszisát sokadjára is igazolva megmentette a játékot. A spanyol pedig végül keretbe foglalta a szettet, amit miután breakkel kezdett, azzal is zárta le. Ismét egy 6/3-as szett, de majdnem annyival kevesebb ideig tartott, mint a mérkőzés legelső játéka.
Az argentin esélyei egyre jobban konvergáltak a nullához. A harmadik játszma is hasonlóképp indult, de a római döntős a végsőkig küzdött, 4/3-as spanyol vezetésnél sikerült is visszavennie a breaket, majd 5/5-nél fogadóként arra is volt esélye, hogy kiharcolja a harmadik szettért való adogatást. Nadal a meccs eleje után ismét megnyert egy maratoni játékot, a játszmát pedig rövidítés döntötte el. Itt viszont már egy árva kérdés nem maradt. Schwartzman mindent kiadott magából a tie-breakre, ahol már pontot sem tudott nyerni. Nadalt így is egy háromórás mérkőzésre késztette, a spanyolnak pedig meg kellett dolgoznia derekasan pályafutása 13. Garros-döntőjéért.
Végeredmény: R. Nadal (spanyol, 2.) – D. Schwartzman (argentin, 12.) 6/3 6/3 7/6(0)
Ott majd a világelső Novak Djokovic (1.) vagy a világbajnok Stefanos Tsitsipas (5.) lesz az ellenfele. A Salakkirály egy mérkőzésre került attól, hogy beállítsa Roger Federer 20 győzelmet számláló Grand Slam-rekordját, ráadásul azon a tornán, ahol nemhogy döntőt nem veszített még, de 101 meccsből is csak kettőt veszített el.
Borítókép forrása: twitter.com/usopen