Felkészülni! Wimbledon!
Az idei év a világ minden részén a koronavírus-járványról szól, a kialakult pandémiás helyzet pedig a teniszvilág történéseire is hatással volt, így fordulhatott elő, hogy a második világháborút követően első alkalommal nem sikerült megrendezni a wimbledoni teniszbajnokságot.
Jövőre azonban úgy tűnik nem kell lemondanunk az év egyik leginkább várt tornájáról, ezt pedig a torna vezérigazgatója, Sally Bolton jelentette be. “A 2021-es torna megrendezése az első számú tervünk, és már aktívan részt veszünk a lehetséges forgatókönyvek kidolgozásában.” Jelenleg a forgatókönyvek között szó van egy teljes kapacitású torna lebonyolítására, de a tervek között megtalálható egy korlátozott, illetve nézők nélküli eshetőség is. A wimbledoni szervezők figyelemmel kísérték az előző hetekben lezajlott US Open és Roland Garros tornákat, ahol mindkét helyszínen sikerült minden komolyabb probléma nélkül lebonyolítani a versenyt, nagyon kevés Covid 19 esettel, és a játékosok széleskörű támogatásával.
“Az első számú szempont továbbra is a játékosok, munkatársaink valamint látogatóink egészsége és biztonsága. Szorosan együttműködünk az illetékes kormányokkal, a közegészségügyi hatóságokkal, és a sportág többi részével, hogy megértsük a koronavírus-járvány kihívásait, és a saját lehetőségeinket.”
A torna kétszeres győztese, a brit Andy Murray is optimista a megrendezéssel kapcsolatban. “Szeretném, ha sikerülne jövőre megrendezni a tornát, függetlenül attól, hogy lesznek-e nézők, vagy nem. Meglátjuk, hogy milyen döntés születik, de úgy gondolom, hogy azok a tornák ahol eddig részt vettem, elég sikeresek voltak. Egy játékos számára nem ugyanaz nézők előtt játszani, de én mégis inkább megrendezném úgy a tornát, mint nem.”
Kép forrása: essentiallysports.com