ATP Szentpétervár: Mindkét kanadai búcsúzott az elődöntőben
Hiába került szettelőnybe Denis Shapovalov és Milos Raonic is, egyik kanadainak sem sikerült a fináléba jutnia a szentpétervári ATP 500-as tornán.
Az első elődöntőben a hazai közönség előtt teniszező Andrey Rublev és Denis Shapovalov lépett pályára. A kanadai nagyon jól teniszezett, saját adogatásai mögött sokáig érinthetetlen volt, és 6-4-gyel előnybe került. A második játszmában 2-1 után azonban 40-0-ről bukta az adogatását, köszönhetően négy kettős hibának is. Mint kiderült, ez a momentum volt a fordulópont a mérkőzésen. Rublev 6-3-mal egyenlített, majd a döntő felvonás derekán is elvette az egyre idegesebben teniszező kanadai adogatását, és 6-4-gyel lezárta a meccset.
Az orosz ellenfele a holnapi fináléban a tavalyi döntős horvát Borna Coric lesz, aki egy 6-1-re elbukott szettet követően 6-1 6-4-gyel fordított Raonic ellen.
Kép forrása: twitter.com