ATP Köln: Megismétlődik az előző heti finálé?
Kialakult az elődöntők párosítása a 325 ezer euró összdíjazású kölni ATP 250-es tenisztornán.
Könnyen elképzelhető, hogy két héten belül másodszor is Zverev – Auger-Aliassime finálét rendeznek Kölnben, igaz ehhez most papíron nehezebb feladat vár mindkét játékosra.
Az első helyen kiemelt Zverev már a tegnapi napon is megszenvedett a francia Mannarino ellen, és ezt elsősorban magának köszönheti a német játékos. Zverev a második szettben már a meccsélt szerválhatott, de végül néhány bosszantó hibának köszönhetően tie-breakben a franciáé lett a játszma. A vége 6-4 6-7 6-4 lett Zverevnek, aki a négy között Jannik Sinnerrel találkozik. Az olasz a Garros-on négy szettben legyőzte a németet, és ezen a borításon is jó esélye van az újabb győzelemre.
A torna másik ágán Felix Auger-Aliassime – Diego Schwartzman összecsapást rendeznek. A fiatal kanadai sima két szettben jutott túl a japán Nishiokán, az argentin ugyanakkor majdnem csomagolt, a spanyol Davidovich Fokina háromszor szerválhatott a győzelemért, és egy alkalommal mérkőzéslabdája is volt az elődöntőhöz. Schwartzman a döntő szettben ugyan bedarálta fiatal ellenfelét, de ez a játék kevésnek tűnik a kanadai ellen.
Kép forrása: getty