Nick Kyrgios komoly depresszióval küzdött
Az ausztrál fenegyerek megrendítő szavakkal beszélt lelki mélypontjairól.
Kyrgios 2018-ban ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy mentális problémák miatt pszichológushoz kezdett járni, és emiatt a szezonját is lerövidítette.
A Sydney-i Sunday Telegraph magazinnak most adott interjújában a 25 éves Kyrgios rendkívül őszintén és plasztikusan beszél arról a “sötét helyről”, a depresszióról, ahonnan vissza kellett küzdenie magát.
“Amikor küszködtem – nemcsak a tenisz terén – voltak pillanatok, amikor nagyon komoly válságban éreztem magam. Emlékszem, egyszer Shanghaiban játszottam. Délután négykor arra ébredtem, hogy a függönyök be vannak húzva, és nem akarom látni a napfényt.”
“Úgy éreztem, senki nem akar igazán megismerni. Nem az emberre, hanem csak a teniszjátékosra kíváncsiak, ki akarnak használni. Nagyon sötét idők voltak, senkiben nem tudtam bízni.”
“Nagy nyomás helyeződött rám. Elveszett a játék öröme, a dolgok kezdtek kicsúszni az irányításom alól, emiatt lettem depressziós. Féltem találkozni az emberekkel, mert úgy éreztem, ha nem nyerek meccseket, cserben hagyom őket.”
Bár a tenisz rossz fiújaként könyvelik el, 2020 elején Nick Kyrgios több önzetlen és példamutató kezdeményezésben is részt vett. Ő volt a motorja a Rally for Relief jótékonysági gálának januárban, amelynek bevételét az Ausztráliában tomboló bozóttüzek áldozatai kapták. A sportág krémje látható volt a Rod Laver arénában, Melbourne-ben.
Szülővárosában, Canberrában a koronavírus járvány alatt próbál segíteni a rászorulókon, többek között élelmiszeradományok formájában.
Bár hiányzik számára a versenyzés, és az azzal járó utazás, de örül, hogy több időt tölthet családja körében, és foglalkozhat jótékonysági alapítványával is.
A kiemelt kép forrása: Nick Kyrgios Instagram oldala