Christian Garin lett Santiago bajnoka

Christian Garin nyerte a Santiago-ban megrendezett ATP 250-es tornát. A chilei teniszező hatalmas csatában győzte le az argentin Facundo Bagnist. 

Christian Garin és Facundo Bagnis játszották a Santiago-i ATP torna fináléját. Az első helyen kiemelt Garin az egész verseny folyamán szettet sem veszítve magabiztosan menetelt, míg Bagnis szép kis névsort abszolvált, hiszen Marco Cecchinatón, Francis Tiaefoe-n, Laslo Djere-én, és Federico Delbonis-on át vezetett az útja a döntőig.

Az első játszmában Garinnak adódott először nehézsége adogatóként, mégis Ő tudta 3-3-nál megcsinálni a mérkőzés első breakjét. A chilei a szett további részében meggyőzően szervált, és 6-4-el elvitte az első játszmát. A második felvonásban egy gyors break váltás után a fogadó játékosok már nem sok vizet zavartak, így a szett sorsáról rövidítés döntött. Garint 7 megnyert pont választotta el a tornagyőzelemtől, a Tiebreakban viszont egyértelműen Bagnis akarata érvényesült, aki 7-3-ra megnyerte a rövidítést, így 7-6-al kiharcolta a döntő szettet. A harmadik játszmában Garin ugyan 3-2-nél elvette ellenfele adogatását, azonban előnye semeddig sem tartott. Nagyon úgy nézett ki, hogy rövidítés határozhatja a mérkőzés végkimenetelét, Garin azonban az utolsó pillanatban elnyerte Bagnis szerváját, és 2 óra 38 perc játékot követően megnyerte a Santiago-i tornát.

Christian Garin első kiemelthez mérten nyerte meg a Santiago-i ATP 250-es versenyt, aki egy magabiztos menetelést követően a fináléban a legkiélezettebb helyzetben nagyon egyben volt mentálisan. A chilei teniszező pályafutása ötödik ATP tornagyőzelmét szerezte meg.

A döntő végeredménye: 

Chriastian Garin ( 1 )-Facundo Bagnis 6/4 6/7(3) 7/5

Kiemelt kép forrása: tennisnet.com