ATP Dubai: Marci már a nyolcaddöntőben

Ismét szett és break hátrányból tudott fordítani Marci, így bejutott a nyolcaddöntőbe Dubai-ban.

Fucsovics Márton a hatodik kiemelt Pablo Carreno-Busta ellen játszott a dubai torna második körében. Az első szett jól indult Marcinak egyből break labdához jutott, de ezzel sajnos nem tudott élni és innentől egyik játékos sem tudta megnehezíteni igazán ellenfele adogatását, így következhetett a tie-break. A rövidítésben Marci került előnybe 3-0-ra sikerült elhúznia, de spanyol ellenfele ezt hamar ledolgozta és 3-3-as állásnál cseréltek térfelet. A folytatásban Marci 5-5-nél elvesztette adogatását, ami után a spanyol egyből lezárta a szettet.

A második felvonásban egyből break hátrányba került a magyar játékos, de 3-1-et követően sorozatban öt játékot nyerve 6-3-ra behúzta a szettet, és kiegyenlített.

Következhetett a döntő szett, ami előtt a spanyol bal lábfejét kellett ápolni, de tudta folytatni a játékot. Marci egyből break előnybe került, amit a következő játékban három break labda hárításával sikerült megerősíteni. Még egy fogadójátékkal 6-2-vel lezárta a szettet és 2 óra 19 perc alatt jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a tizenegyedik kiemelt Dusan Lajovic lesz az ellenfele, akit pont egy hete sikerült Rotterdamban legyőznie.

Kiemelt kép forrása: www.bumm.sk