Meccs közben fakadt ki az ATP vezetőségére Vasek Pospisil

Még nem léptek pályára kiemeltek a Miami Openen, de már van miről beszélni a szezon első Masters-tornáján. A kanadai teniszező kirohanása azt sugallja, hogy az ATP kulisszái mögött nincsenek rendben most a dolgok.

Vasek Pospisil kikapott az amerikai Mackenzie McDonaldtól (6/3 4/6 6/3) a Miami Open első fordulójában szerdán. A játéknap legnagyobb történését nem ez adja, hanem az, hogy a kanadai teniszező a mérkőzés közben igencsak szókimondó stílusban neheztelt Andrea Gaudenzire, az ATP elnökére. Mint kiderült, Pospisil kedden hosszasan egyezkedett a vezetővel, ám hogy miről, az konkrétan nem derült ki. A korábbi páros Grand Slam-bajnoktól hallottak alapján azonban korántsem békés tárgyalás lehetett.

Az mérkőzés első játszmájában kétszer is ütőt tört, majd miután 3/5 15-40-es állásnál szóbeli magatartás miatt pontbüntetést rótt ki rá a mérkőzés székbírója, Arnaud Gabas, McDonald fogadóként nyerte meg a nyitószettet. Pospisil “kitárulkozása” ekkor kezdődött:

– Mi a baj? – kérdezte Gabas.
– Hogy mi a baj? Tegnap másfél órán keresztül üvöltözött velem az ATP elnöke egy játékosértekezleten, hogy fogjam össze a versenyzőket! Másfél óráig! Az ATP vezetője! Ki kell tenni innen azt a s*ggfejt! – felelt idegesen Pospisil.
– Ebből elég! Hagyd a problémádat a pályán kívül és vele beszéld meg!
– 
Minek támogatom őt? Te meg ha le akarsz léptetni simán beperelem az egész szervezetet! 

Hozzátartozik a történethez, hogy a 2020-as szezon legnagyobb visszatérőjének választott teniszezője társalapítója Novak Djokovic érdekvédelmi szervezetének, a PTPA-nak, amit tavaly alapítottak azzal a céllal, hogy a játékosok érdemiekben is képviselhessék magukat, ugyanis úgy vélik, hogy az ATP Játékostanácsában erre nincs lehetőség. Pospisil pedig a TENNIS.com novemberi podcast-jában vallotta be, azért csatlakozott a szerb világelsőhöz, mert úgy látja, hogy az ATP-n belül nagyon megtört most valami. A találkozó után nem nyilatkozott a sajtónak, de a Twitteren reagált a történtekre:

“Szeretnék bocsánatot kérni a mai viselkedésemért. Tiszteletlen voltam a sportággal szemben, amit szeretek, tényleg nagyon sajnálom. Felbőszítettek a játékosértekezleten történtek és nem tudtam uralkodni az érzelmeimen a pályán.”

Az értekezletről nem szivárgott ki annál több, mint amennyit a játékos mondott el a mérkőzésen, az azonban nyilvánvaló, hogy a szervezet jelenlegi működése igencsak megosztó. Alexander Zverev a COVID-pandémia miatt megváltoztatott ranglista-pontrendszert kritizálta nemrégiben, Novak Djokovic januárban szólalt fel az Australian Open előtt amiatt, hogy sok játékos panaszkodott a “buborékban” kialakított szálláshelyekre, Benoit Paire pedig a maradék motivációját is elvesztette a járvány árnyékában bekövetkezett csonka körülmények (leginkább a közönség olykor teljes hiánya) miatt. Ráadásul úgy hírlik, hogy nemcsak a balhés francia érez így.

Egy dolog kiderült a szerdai mérkőzésen: az ATP kulisszái mögött korántsem felhőtlenek a körülmények. Olyannyira nem, hogy a feszültséget alig lehet már elrejteni a nyilvánosság elől?

(via)

A borítókép forrása: tennis365.com