Átgázolt Rublev Fucsovics Mártonon Miamiban

Idén már harmadjára játszott az orosszal a legmagasabban rangsorolt magyar teniszező, de most kapott ki tőle a legsimábban.

A harmadik fordulóban ért véget Fucsovics Márton (29.) számára a Miami Open, a férfiak idei első Masters-tornája. A kemény pályás verseny legjobb 32 közötti körében Andrey Rublevvel (4.) találkozott a nyíregyházi teniszező, idén már harmadjára. A rotterdami döntő teljes egészében és a dubaji negyeddöntő első szettjében egyaránt meg tudta szorongatni az egyre jobban feltörekvő oroszt, de ezen a hétfői mérkőzésen teljesen alárendelt szerepben játszott.

Rublev rendkívül erőteljes teniszét ezúttal nem tudta megzabolázni, a negyedik kiemelt 21 nyerővel és 10 hibával prezentálta nem mindennapi játékstílusát. Fucsovics a korábbi meccsekkel ellentétben képtelen volt tartani a tempóját, emiatt pedig Rublevnek mindössze 55 percre volt szüksége a győzelem megszerzéséhez (6/2 6/1). Ő ezzel már a 20. mérkőzését nyerte meg idén úgy, hogy még csak március végén járunk. Következő ellenfele a korábbi US Open-bajnok Marin Cilic lesz.

Kép forrása: illvegente.it