ATP Miami: Új győztest avatnak vasárnap

2021. április 3.
by Napontamas

Kialakult a döntő párosítása a 4,3 millió dollár összdíjazású Miami ATP 1000-es tornán.

Két fiatal játékos jutott a Miami Open holnapi fináléjába, miután az olasz Sinner három szettben, a lengyel Hurkacz pedig két játszmában abszolválta a tegnapi elődöntős mérkőzését. Az első elődöntőben Roberto Bautista-Agut és Jannik Sinner találkozott. A spanyol az előző körben az első kiemelt Daniil Medvedevet, míg Sinner a kazah Bublikot küldte haza. A meccset a spanyol kezdte jobban, egyből breakelőnybe került, de az előnyét nem tudta megtartani, az olasz visszabreakelt, a játszma azonban így is a Bautistáé lett, aki  5-5-nél kihasználta Sinner megingását és 7-5-re hozta az első szettet.

A második játszmában végig fej-fej mellett haladt a két játékos, 3-3-as állásnál Bautista négy break labdából egyet se tudott kihasználni, ami akár a döntőbe jutást is jelenthette volna neki. A szett végén Sinnernek sikerült elvennie ellenfele adogatását és 6-4-es eredménnyel kiegyenlített. Következhetett a döntő felvonás, ahol ismét a spanyol került előnybe, de ahogy első szettben itt, se is elfogyott az előnye, az olasz nagyszerűen teniszezve két másik breakkel válaszolt, amivel bejutott először egy 1000-es torna döntőjébe.

A második elődöntőben a negyedik kiemelt orosz Andrey Rublev a lengyel Hubert Hurkacz-al találkozott. Hurkacz a második kiemelt Stefanos Tsitsipas-t búcsúztatta szetthátrányból, míg az orosz Sebastian Korda ellen jutott az elődöntőbe. Rublev nagyon rosszul kezdte a mérkőzést, dupla breakhátrányba került, és 5-1-nél a lengyel már a szettért adogathatott. Az első lehetőség még kihasználatlanul maradt, az orosz visszavett egy breakelőnyt, de másodjára már nem hibázott a lengyel, és 6-3-as eredménnyel behúzta az első szettet.

A második felvonást az orosz pont úgy kezdte, ahogy az elsőt is. Egyből hátrányba került, ahonnan már nem sikerült visszajönnie. A meccsért adogatással kicsit meggyűlt a baja, három breaklabdát kellett hárítania, de végül behúzta a szettet, és jutott karrierje első ATP 1000-as tornadöntőjébe.

Kiemelt kép forrása: firstsportz.com