ATP Barcelona: A fiatalok kisajátították az alsó ágat
Kialakult a negyeddöntők párosítása az 1,7 millió euró összdíjazású barcelonai ATP 500-as tenisztorna alsó ágán.
Elsőként a Toni Nadal edzette Felix Auger-Aliassime jutott a legjobb nyolc közé, aki két sima szettben győzött honfitársa, Denis Shapovalov ellen. Még korai lenne kijelenteni, hogy a FAA játékán meglátszana Toni Nadal keze munkája, de a következő körben kiderül, hogy mire lesz elég a mai játék a friss Masters bajnok Stefanos Tsitsipas ellen. A görög a mai napon az ausztrál Alex De Minaur ellen győzött 7-5 6-3 arányban, és esélyesként várhatja a kanadai elleni összecsapást.
A másik párosításban Andrey Rublev – Jannik Sinner negyeddöntőt rendeznek. Az orosz egy szoros, három szettes mérkőzésen jutott túl a hazai közönség előtt pályára lépő Albert Ramos Vinolas ellen, Sinner pedig két játszmában búcsúztatta a szintén spanyol Roberto Bautista Agutot. Bautista és Sinner idén már harmadik alkalommal találkoztak egymással, és mindhárom összecsapásukat az olasz nyerte, pedig a spanyolt nem könnyű rövid időn belül háromszor is legyőzni.
Kép forrása: twitter.com/wearetennis