Masters-torna füvön? Az ATP komolyan gondolkodik rajta…
A Roland Garros egyhetes arrébb csúsztatása hatással van a füves pályás szezonra. Az ATP ennek következményét orvosolná egy érdekes lépéssel.
Eredetileg három hete lett volna felkészülnie Wimbledonra a teniszezőknek a Roland Garros után, ám a franciák tartva a COVID-pandémia újfent felfutó hullámától egy héttel későbbre, május 30-ra tették át a salakpályás Grand Slam-torna kezdetét. Ezzel a döntéssel azonban egy héttel a French Open és Wimbledon közti felkészülési időszak lett rövidebb a WTA és az ATP versenynaptárában egyaránt. Habár ez évtizedekig megszokott volt, de a 2015-ös naptármódosítást a teniszezők nagy része üdvözölte, ugyanis a legjobbak számára is megpróbáltató feladat a lassú, vörös salakról a gyors, füves pályára átaklimatizálódni.
A franciák lépése után az ATP kivette idei menetrendjéből a ‘s-Herthogenbosch-i felvezető tornát, ám az eredeti tervek szerint ezzel párhuzamosan zajló stuttgarti verseny (ATP 250) megmarad és a Roland Garros utolsó hete alatt rendezik meg azok számára, akik a korábbi fordulókban búcsúznak el Párizstól. Akik pedig a végjátékra is talpon maradnak a Garroson, azok a következő héten választhatnak a jól megszokott Queen’s Club – Halle kettősből, ezek a tornák az ominózus 2015-ös év óta ATP 500-as rangúak. A következő játékhéten (június 20-26.), vagyis egy héttel Wimbledon előtt, pedig két 250-es lenne soron Eastbourne-ben és Mallorcán – legalább is az eddigi tervek szerint.
Gondolkodik azonban az ATP egy füves pályás Masters-torna “beillesztésén” is. Az urak jelen állás szerint kilenc darab 1000-es kategóriájú versenyen szerepelnek évente, melyekből hármat salakon (Monte-Carlo, Madrid, Róma), ötöt kültéri kemény pályán (Indian Wells, Miami, Montreal/Toronto, Cincinnati, Shanghai) és egyet fedett kemény pályán (Párizs) rendeznek, füvön pedig egyet sem. Ez a hegemónia törhet meg most ideiglenesen, ehhez pedig nagy segítséget jelent az is, hogy a februári-márciusi naptármódosítás során az Indian Wells Masterst “áldozták” fel a szervezők, ám most megpróbálják fenntartani az eddig megszokott “darabszámot”.
Andrea Gaudenzi, az ATP elnöke egy nemrégiben adott interjúban számolt be a kezdeményezésről, ám azt is hozzátette, hogy hosszas és átfogó tervezést igényel egy ilyen projekt:
“Személy szerint nekem tetszik az ötlet, hogy legyen egy Masters-torna füvön is, ami Wimbledonra nyújtana felkészülést. Jelenlegi elképzeléseink alapján Nagy-Britanniában rendeznénk meg azon a héten, amikorra eredetileg a Queen’s Club-ban és Halléban zajló versenyeket tűztük ki (június 14-20.). Az viszont nyilvánvaló, hogy ehhez minden érintettel egyeztetni kell, másképpen nem fog menni.” – tette hozzá.
Némi újdonságot jelentene egy ilyen verseny, az tény, de jó kérdés, maguk a teniszezők “vevők” lennének-e rá? A világjárvány által kiváltott, országonkénti jogszabály változások miatt a szövetségek már nem egyszer módosítottak szezon menetrendjén, a játékosok jóformán negyedéves nagyságrendben lehetnek meggyőződve arról, hogy hol rendeznek tornát és hol nem. Mindemellett pedig a szervezőknek arra is kell gondolni, hogy egy-két frenetikus teljesítmény ellenére sem robotok teniszeznek a pályán, hanem hús-vér emberek, akiket nem lehet csak úgy, bármiféle intezitásban versenyeztetni. Hat hét alatt két Grand Slam mellett még egy Mastersen is helytállni embert próbáló feladat lenne…
(via)
Borítókép forrása: nytimes.com