ATP Róma: Összejött a Djokovic-Nadal álomdöntő

A római ATP 1000-es versenyen Novak Djokovic és Rafael Nadal játssza a finálét. A szerb hatalmas harcban győzte le Lorenzo Sonegot, míg a spanyol két szettben búcsúztatta Reilly Opelkát.

Rafael Nadal ( 2 )-Reilly Opelka 6/4 6/4 

Rafael Nadal miután visszavágott a madridi vereségért Alexander Zverevnek, a legjobb 4 között a hórihorgas Reilly Opelkával mérkőzött meg. Az amerikai 1000-es versenyen ezt az elődöntőt karriercsúcsnak könyvelhette el, hiszen eddig a 2020-as Cincinattiben megrendezett tornán tudott egyetlen alkalommal negyeddöntőt játszani.

Nadal a mérkőzés elején túlélt egy nagyon hosszú adogatójátékot anélkül, hogy break hátrányba kerüljön, majd az első adandó alkalomra lecsapva elvette Opelka szerváját. A spanyolnak ezt követően semmiféle problémája nem volt saját adogatása mögött és 6-4-gyel vezetést szerzett. Nadal ráadásul óriási lépést tett a győzelem felé, amikor a második felvonás harmadik játéka után már szett és break előnyben teniszezhetett. A kilencszeres római bajnok pedig továbbra is makulátlanul szervált, nem sok fogadópontot ajándékozott Opelka számára, és magabiztosan két szettben lezárta a találkozót. Nadal 1 óra 33 perc játék után jutott be a fináléba, és megküzdhet karrierje tizedik trófeájáért az olasz fővárosban.

Nadal vasárnap harcba száll tizedik római tornagyőzelméért
Kép forrása: tennismajors.com

Novak Djokovic ( 1 )-Lorenzo Sonego 6/3 6/7(5) 6/2 

Novak Djokovic azt követően, hogy hatalmas küzdelemben lépett túl Stefanos Tsitsipason, a torna egyik meglepetésemberével, az olasz Lorenzo Sonegoval küzdött meg a döntőbe kerülésért. Az olasz ezen a tornán az esélytelenek nyugalmával parádés menetelést hajtott végre, hiszen nem kis bravúr egymás után legyőzni Dominic Thiemet és Andrey Rublevet.

Djokovic akarata szerint kezdődött a mérkőzés. A szerb a találkozó negyedik játékában elvette Sonego adogatását, saját szervája mögött nem igen hibázott, és nagyon magabiztosan 6-3-ra megnyerte az első szettet. A torna első kiemeltje igyekezett két játszmában pontot tenni a továbbjutás kérdésére, azonban az olasz remekül állta a sarat 5-5-ig, és ezt hat break labda hárításával jelezte. Ennek ellenére úgy tűnt Djokovic lezárhatja túlóra nélkül az elődöntőt, Sonego azonban előbb hárított fogadóként két meccslabdát, majd a Tiebreaket 7-5-re behúzva kiegyenlített. Az olasz tündérmeséje azonban a legjobb 4 között vége szakadt, hiszen Djokovic miután a döntő játszma első gamében hárított három break labdát, egy fokozatot még rá tudott kapcsolni. A világelső a harmadik szettben kétszer is elnyerte Sonego adogatását, és 2 óra 45 perc játékot követően bejutott pályafutása tizenegyedik római fináléjába, ahol hatodszor lehet ennek a versenynek a végső győztese.

Djokovic nagy csatában győzte le a torna egyik meglepetésemberét
Kép forrása: mundodeportivo.com

Kiemelt kép forrása: marketshochers.com