Federer: “Többet várok magamtól”
A svájci élőlegenda önkritikussan áll a dolgokhoz, miután kikapott a genfi tornán spanyol ellenfelétől.
Mindössze a harmadik mérkőzését játszotta az elmúlt 16 hónapban Roger Federer és az elsőt március óta. Térdsérülése, műtétei, a regeneráció és a pandémia miatt nehezen alakul a svájci legenda érdemi visszatérése, szerdai veresége (6/4 4/6 6/4) Pablo Andujar ellen sem javított a helyzetén. A negyedik X-be idén agusztusban belépő klasszis csalódottan, de egyben önkritikusan nyilatkozott azok után, hogy a döntőszettben 4/2-es állást követően nem nyert már több játékot:
“Jó volt újra pályán lenni, de ha így kapsz ki, az le tud taglózni. Kétség kívül, nagyon vártam, hogy itt lehessek, de most azért ülök itt ezen a sajtótájékoztatón, hogy megmagyarázzam mi történt, és miért – olyan helyzetekben, mint a mostani, sosem kellemes. Voltak azért örömteli pillanatok is, például hogy közönség előtt játszhattam azok után, amiken át kellett mennem, hogy visszatérhessek. Ám többet várok magamtól, mert az edzéseken már jobban megy a játék, még annál is jobban, ahogyan ma játszottam, de mint tudjuk, edzeni és meccset játszani, két különböző dolog.
Federer természetesen azt is megosztotta a sajtó munkatársaival, hogyan élte meg a meccset:
“Vezettem 4/2-re a döntőszettben, remekül éreztem magam, hiszen közel kerültem a mérkőzés lezárásához, de 10 perccel később minden összeomlott. A tenisz néha brutális tud lenni, azért mert hiába volt ilyen kedvező előnyöm, mégsem érzem azt, hogy megérdemeltem volna győzelmet. Egyszercsak elvesztettem a fonalat, de ez betudható annak, hogy sokáig távolmaradtam a versenyzéstől. Pablo jobban játszott, mikor sorsdöntő lehetőség elé került.
A Grand Slam-rekorder 32 meccses (!) győzelmi szériája szakadt meg, ha a Svájcban lejátszott találkozóit vesszük figyelembe. Veresége pedig azt jelenti, hogy érdemi meccsrutin nélkül érkezik majd a Roland Garrosra. Federer azonban nem árul zsákbamacskát, nem tűz ki konkrét célokat Párizsra:
“Csalódott vagyok, hogy így alakult számomra ez a verseny. Jó lett volna még több mérkőzést lejátszanom, de nem csak magam miatt, hanem az ide kilátogatók miatt is. Boldogok voltak, hogy láthattak engem és a körülmények is nagyon jók. Hazai közönség előtt kicsit szívből játszik az ember és kevésbé ésszel, nehéz ezt a két mentalitást összeegyeztetni.”
Habár Federer már nincs versenyben, de Fucsovics Mártonnak még szoríthatunk a genfi tornán. A legmagasabban rangsorolt magyar teniszező azonban nem áll valami jól a második fordulóban, ugyanis a meccsben maradásért adogat a Roland Garros junior címvédője, Dominic Stricker ellen (419. a világranglistán). A 18 éves svájci 7/5 5/4-re vezetett és három pontra volt a győzelemtől, mikor eső miatt másodjára is félbeszakadt a játék.
(via)
Borítókép forrása: tennismajors.com