RG 2021: Ez a mérkőzés még fájhat Djokovic-nak

2021. június 7.
by cort

Hatalmas csatában jutott a legjobb nyolc közé a világelső Novak Djokovic.

Nem csalódott, aki nagy mérkőzésre számított Novak Djokovic, és Lorenzo Musetti között. A fiatal olasz már korábban is megmutatta, hogy a jövő egyik legnagyobb ígérete, ma pedig majdnem feltette az i-re a pontot . Musetti nagyszerűen teniszezett, Djokovic ezzel szemben kissé passzív volt, aminek köszönhetően 2 óra 20 perc játék után 7-6 7-6 arányban az olasz behúzta az első két szettet. A folytatásban a világelső váltani tudott, Musettin pedig egyre jobban látszott a Marco Cecchinato elleni ötszettes mérkőzés. Djokovic 50 perc alatt 6-1 6-0-lal egyenlített. A döntő felvonásban is megmaradt a világelső lendülete, korán lebreakelte az olaszt, aki a játszma második játékában meghúzódott, és 4-0-ás Djokovic vezetésnél feladta a mérkőzést.

Djokovic tehát egy 3 és fél órás meccsel érkezik a legjobb nyolc közé, ahol a Roger Federer visszalépése miatt a mai napon pihenő Matteo Berrettinivel találkozik.

A mai nap első férfi összecsapásán az argentin Diego Schwartzman három szettben győzött a német Jan-Lennard Struff ellen, a negyeddöntőben pedig a Jannik Sinner – Rafael Nadal összecsapás győztesével meccselhet az elődöntőbe jutásért.

Kép forrása: twitter.com/rolandgarros