RG 2021: Tsitsipas visszavágott a Melbourne-i vereségért Medvedevnek

Stefanos Tsitsipas jutott be másodikként a Roland Garros elődöntőjébe. A görög teniszező három szettben búcsúztatta az orosz Daniil Medvedevet. 

A Roland Garros 10. játéknapja egy igazi slágermeccsel ért véget. A második negyeddöntőben Stefanos Tsitsipas és Daniil Medvedev mérte össze az erejét. A két játékos legutóbb az idei Australian Open elődöntőjében találkozott, ahol az orosz három játszmában tudott nyerni.

Tsitsipas kezdte sokkal jobban a találkozót. A görög hamar elvette ellenfele szerváját, és mivel adogatóként nem hibázott, magabiztosan 6-3-ra nyerte meg az első szettet. A második felvonásban Tsitsipas az első játszmához hasonlóan korán break előnybe került, Medvedev viszont még időben megérkezett a mérkőzésbe. Az orosz 5-4-es vezetésénél két játszmalabdához jutott, amit azonban kihasználatlanul hagyott, majd az idegek harca egy Tiebreak által csúcsosodott ki, ezt pedig a görög tudta bezsebelni 7-3 arányban. A harmadik játszmában Medvedev breakelt először, csakhogy előnyére nem vigyázott, majd Tsitsipas 6-5-nél fogadóként zárta le a találkozót. A torna ötödik kiemeltje 2 óra 23 perc játék után került be a legjobb 4 közé.

Stefanos Tsitsipas így zsinórban a harmadik Grand Slam tornáján jutott be az elődöntőbe, ahol majd Alexander Zverev lesz az ellenfele.

A mérkőzés végeredménye: 

Stefanos Tsitsipas ( 5 )-Daniil Medvedev ( 2 ) 6/3 7/6(3) 7/5

Kiemelt kép forrása: atptour.com