Wimbledon előtti bemelegítés – intő jel vagy meglepetés?

2021. június 16.
by Jerry

Három szettben kikapott Roger Federer a Wimbledon előtti felkészülési tornán, első egymás elleni mérkőzésükön a kanadai Felix Auger-Aliassime diadalmaskodott.

A francia nyílt teniszbajnokságtól térdsérülésre hivatkozva visszalépő húszszoros Grand Slam bajnok Federer hétfőn két szettben legyőzte a fehérorosz Ilya Ivashka-t. A továbbjutásban azonban – mint kiderült – egy nehezebb ellenfél következett: a világranglistán 21. helyen álló kanadai a mérkőzésen végig kiválóan adogatott, és a return-eivel is végig nyomás alatt tartotta a svájcit. A tízszeres bajnok biztatóan kezdett ugyan, de az első szettet követően végig küzdenie kellett.

A világranglista nyolcadik helyezettje végül 4-6, 6-3, 6-2-es vereséget szenvedett húszéves ellenfelével szemben. 2020. januárja óta ez volt Federer negyedik tornája, vereségét követően a kilencedik bajnoki címére készülhet az All England Club-ban, amely június 28-án rajtol..

„Végig a példaképem volt gyerekkorom óta, egyszerűen elképesztő, hogy egy pályán játszhattam ellene, nemhogy még legyőznöm is sikerült őt. Óriási megtiszteltetés, hogy még a visszavonulása előtt játszhattam vele, mindig nagyra fogom becsülni ezt a győzelmet és pillanatot. Mivel már ötéves koromban Grand Slam díjakat nyert, azt gondoltam, hogy már rég visszavonul amikorra én odakerülök. Soha nem számítottam rá, hogy egyszer még ellene játszhatok”  – nyilatkozta a kanadai.

Kép forrása: express.co.uk