Djokovic már a Golden Slamben gondolkodik
A világelső edzője szerint bármi lehetséges, a szerb idén elvinné akár mind a négy Grand Slamet, és az olimpiát is
Marian Vajda a múlt vasárnapi Roland Garros győzelem után már arról beszélt, hogy tanítványa, az immár 19-szeres Grand Slam győztes Novak Djokovic olyan rekord felállítását tűzi ki célul, ami férfi teniszezőnek még sohasem sikerült: egy naptári éven belül megnyerni az összes Grand Slamet, és megszerezni az egyéni olimpiai bajnoki címet is, azaz teljesíteni a Golden Slam-et.
Erre eddig csak Steffi Graf volt képes 1988-ban. A férfiaknál Andre Agassi és Rafael Nadal rendelkezik az összes fenti trófeával, de egy éven belül nekik sem sikerült ez a bravúr.
“Kiemelkedő teljesítmény lenne.” – nyilatkozta Vajda. “De egyelőre mindez nagyon távoli. Jelenleg a következő állomásra kell koncentrálnunk. Úgy gondolom, már maga a célkitűzés is sokatmondó. Novak versenynaptárát teljes egészében ennek rendeljük alá.”
Korábban felröppentek pletykák Djokovic tokiói indulásával kapcsolatban, tekintetbe véve a járványhelyzet alakulását. Most újságírói kérdésre válaszolva a szerb már így vélekedett:
“Bármi lehetséges. A karrierem már eddig is minden várakozásomat felülmúlja. Rengeteg dolgot elértem, amiről nem gondoltam, hogy elérhető számomra.”
Nehezíti Djokovic helyzetét, hogy idén csak 14 nap választja el a Roland Garrost a wimbledoni tornától, így a világelsőnek nem lesz lehetősége felvezető tornát játszani füvön.
“Nem lesz könnyű a váltás a két borítás között.” – értékelt a szerb. “Mindent a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban kell csinálni. Ezért nem is akarok most azzal foglalkozni, nyerhetek e Wimbledonban vagy sem. Örülök, hogy idén újra megrendezhetik a tornát a tavalyi kihagyás után. Szeretem a füves borítást, és úgy gondolom, az évek során egyre jobban tudtam adaptálni hozzá a játékomat. Remélem, ez elég önbizalmat ad majd a versenyen.”
Rafael Nadal csütörtökön bejelentette, hogy nem indul sem Wimbledonban, sem az olimpián. Ha Djokovic végül úgy dönt, mindkét eseményen részt vesz, első számú esélyese lesz a tornáknak, és háborítatlanul haladhat a Golden Slam felé.
A kiemelt kép forrása: www.thenationalnews.com